Szerintetek befejezzem a vezetni tanulást?
Ma voltam először vezetni.
2x50 perces órán kb. 10-szer (de lehet egy, kettő, hárommal többször is) lefulladtam (csak kuplungolva mentünk), kétszer nem tettem jól fokozatba, egyszer 4-esbe tettem hátramenet helyett, kétszer pedig neki mentem a szegélynek.
Először vezettem életemben.
Ez elég sz@r arány.
Még szerencsére nem fizettem be a díjat.
Szerintetek befejezzem, amíg nem bukok pénzt?
Nem a vezetéssel van bajom, az "tetszik", hanem azzal, hogy szärul megy (ez is).
Ezért nem tudom, érdemes-e csinálnom tovább.
Lehet, hogy gyakorolni kell, de attól még béna vagyok benne (illetve béna voltam az elején benne). Szóval a vesztes, a szerencsétlen én vagyok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Jó, föladom, rajtad a már semmi nem segít ezek szerint. Béna vagy, egy vesztes, törődj bele, hagyd abba a vezetést is.
(ezt akarta hallani, nem?)
Tulajdonképpen igen, ezt szerettem volna hallani...
Még egy-két alkalom és kijelentkezek. Köszönöm!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"A többiek nem fulladtak le."
Milyen többiek? 2 ember vagy 50 ember?
Én ezt nem értem.
Amikor én annó vezetni tanultam, akkor ott volt az oktató meg én. Vizsgánál meg plusz a vizsgabiztos.
Nem volt ott sem kevesebb, sem több ember.
Főleg a rutinon.
Ha az oktató rafkósnak képzeli magát, és behív egyszerre 2 embert, aztán a városban egyik odafelé másik visszafelé vezet az még talán elmegy, de több ember?
A rutinpályán?
Elképzelni sem tudom.
Tehát beül az oktató, meg még 4 ember, és 5 méterenként váltjátok egymást?
Ha Te mondjuk mész 11-re, akkor 11:50-ig vezetsz és kész.
A következő jön 12-re.
Lehet, hogy a biztonság kedvéért ott van már 11 előtt pár perccel, de hogy lehet ott mindenki egyszerre, ugyanabban az időpontban? (a többiek)
Ketten, hárman szoktunk lenni.
50 percet vezet x, 50-et y.
Végül kiiratkoztál vagy mit csináltál?
Először a hozzáállásodon kellene változtatni...ha így fogod fel,sose oldasz meg semmit az életedben.
Két választási lehetőséged van:
1.hagyod az egészet a fenébe és életed végéig az anyós ülésen és hátul fogsz ülni
2.felfogod másképpen és megpróbálod használni a kuplungot..ha ekkora bajod van vele,idővel beszerzel egy automata váltós kocsit. (egyébként beszéltél már erről az oktatóddal?)
Amit csak ajánlani tudok az nem más,mint: GYAKOROLNI GYAKOROLNI GYAKOROLNI! Ha igazán szeretnéd,menni fog! ;)
20/L
Igen, abbahagytam.
Megpróbálok optimista lenni: legalább spóroltam 130 ezret.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!