Az osztály egyik legjobb tanulója vagyok, de fogalmam sincs, mihez kezdjek magammal. Nincs tervem a jövővel kapcsolatban, és olyat meg nem akarok csinálni, amihez nincs kedvem. Van valami tippetek a számomra?
Sziasztok!
16 éves lány vagyok. Most leszek 11.-es, de fogalmam sincs, hogy mit és hol tanuljak tovább. Szerintem még egy egyetemre vagy jobb főiskolába is be tudnék kerülni, de nem szeretnék vaktában választani. Igazából egy valami van, ami kifejezetten érdekel: az írás. De félek, hogy nem vagyok hozzá elég tehetséges, és még ha az is vagyok, mégis mennyi esélye van egy fiatal magyar írónak? Ami még érdekel, a tanítás. Szívesen tanítanék történelmet vagy irodalmat. Néha azon kapom magam, hogy azon elmélkedem, miképpen tenném érdekesebbé az óráinkat. Amiben a leginkább kiemelkedő vagyok, az a helyesírás. A megyei versenyen második lettem (két ponttal maradtam le), de úgy, hogy (az összes versenyző közül) fele annyi idő alatt írtam meg, mert sietnem kellett a buszomhoz. Sok kisebb-nagyobb versenyen vettem már részt, első-második helyezéssel, bár nem csak nyelvtanból. Pszichológus is szívesen lennék, vagy valami ilyesmi.
Nagyjából ezek azok, amik érdekelnek, de egyébként elég sokoldalúnak tartom magam. Szóval azt kérem, hogy adjatok tippeket, hova mehetnék továbbtanulni, milyen úton kellene elindulnom, milyen szakmáknak nézzek utána? Jó lenne már eldönteni, mert akkor annak megfelelően intézném a dolgaimat. Utálom, hogy még a leghülyébbek is bátran jelentkeznek, hogy "igen, ők menni akarnak továbbtanulni", én meg ott szenvedek. Kedvem sincs az egészhez... Legszívesebben itthon maradnék, és írnék egész nap, meg rajzolnék.
Köszönök szépen előre is minden választ!
16L
Hát, reál tárgyak... Az igaz, hogy jó vagyok belőlük, a jegyeim is jók, de hogy nem szeretem őket, az is biztos. :) Régebben erőltettem a matekot is, mert általánosban a legjobb voltam belőle, meg szeretem a logikai feladatokat is. De a tavaly tanévben, amikor szembesültem azzal, hogy tőlem az én kis osztályomban is van egy sokkal jobb matekos, beláttam, hogy a matek nem az én területem. Inkább a nyelvtanra, törire, irodalomra koncentráltam, amiket szeretek is. Amúgy az osztályfőnököm, akiről írtam, történetesen irodalmat tanít, de eddig nem sikerült elvennie a kedvemet az írástól. Mondta már, hogy nyugodtan mutassam meg neki pár írásomat, de minek? Eddig csak egyet dicsért meg, azt is 9. év elején, amikor még nem is ismert igazán. Azóta meg utál. :D Elég vicces dolog ez egy tanártól, főleg így ok nélkül. Hát bocs, hogy nem nyalok be neki. De azért jól esne, ha megdicsérné az írásaimat, vagy legalább megmondaná, mit javítsak rajtuk. De nem... Eddig azon az egy esszén kívül mindegyiken szó nélkül átsiklott. Az egyik barátnőm írását, aki folyton nyal neki, még az évkönyvbe is betetette, pedig közel sem volt olyan jó, mint az enyém (akármilyen nagyképűnek tűnhet is ez most, igaz...).
Szóval hiába nem a kedvencem az irodalomtanárom, az irodalmat azért szeretem. :)
Amúgy a lektor munkájáról tudtok még dolgokat? Hogy mennyit keres, könnyen el tud-e helyezkedni így az ember. Ezekre lennék kíváncsi. Köszönöm! :)
Ha a saját osztálytársaidat is lenézed és lehülyézed, akkor a pszichológiát, meg semmilyen segítő szakmát nem ajánlok. Főleg azt nem, ott csak hülyéket látsz majd.
A leírtak alapján valami olyan szakmára lenne szükséged, ahol egész nap téged csodálnak, és a napi orális szex mellé strongplus lesz az eszed. Mondjuk modell, ha nézel ki úgy.
Vagy legyél királykisasszony, ha elég pénzetek van hozzá. Ha nem, akkor nincs ötletem sajnos. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!