Mi értelme egy jó giminek?
Azért kérdezem mert elmész egy sima gimnáziumba, írsz egy ötös érettségit simán mindenből ha tanulsz, sőt év végén valószínű jobb jegyeid is lesznek(érettségi pontokba számít) tehát simán akármelyik egyetemre be lehet jutni onnan is.
Na most ha elmész valami elit suliba ott 4 évig megszakadsz, folyamatosan vagy 0-dik órára mész, vagy 1 nap 8-9 órád van és a végeredmény ugyan az.
Az "elit" suliban sem kell ám megszakadni, darabra ott sincs több óra mint máshol.
Ha valaki tanulós fajta, szorgalmas, akkor valószínűleg jobban fogja érezni magát egy olyan közegben ahol hozzá hasonló diákok veszik körül.
Igen amit az első oldalon írtatok azt gondoltam eddig én is, de bebizonyosodott hogy nem igaz.(Saját és ismerősök példája is) Ugyanis az hogy ki mennyit és hogy tanul meg agy kérdésre és nem másé.
Másrészt az a tananyag pont nem ér fel egy egyetemi tananyagéhoz(orvosi, jogi és hasonló nehéz szakokra gondolok), de pont annyira sz*r hogy egy 14-16 éves gyereknek elmenjen a kedve.
Másrészt az egész 4 évi "több tudás" nem ér semmit, HA tanulsz érettségire. Csak felesleges "tudás"
Szerintem ez az egész is csak arról szól hogy verjük a mellünket.
Okos gyereknek aki tanulni akar csak plusz teher, butuskát meg telhetünk olyan gimibe amibe akarunk, taníthatjuk úgy ahogy akarjuk, nem csoda.
Csak hogy még egy példa, olyan mintha számítana hogy egy marhapörköltbe 0,5 centisre vagy 1 centisre vágjuk a hagymát... Tökmindegy mert úgyis szétfő:D
Jah, nem kell megszakadni.
Beszélgessünk! Az Apáczaiba jártam, tesóm a Szilágyiba (Bp).
Mire szeretnéd, ha rácáfolnánk? Arra, hogy nem felfuvalkodott faszok kis sznob férgei járnak zömében egy ilyen helyre, ahol minden tanulnak, csak egy szerényebb társukkal bánni nem?
Esetleg arra cáfoljak rá, hogy az akadémiai sikereikkel dicsekvő tanárbácsik és tanárnénik a pedagógusi, nevelői kompetenciáikkal már nem tudnak dicsekedni?
Vagy talán arra cáfoljak rá, hogy minden délutánom felemésztette az a csomó fölösleges szar, amit meg kellett tanulnom, hogy az év végi átlagom jó szar legyen, ellenben még érettségin sem került elő, nemhogy azóta?
Arra kellene rácáfolnom, hogy az egyetlen módja annak, hogy valakinek érezhesse pár takony magát attól, hogy ilyen helyre járt, az az, hogy más intézmények diákjait hülyézi, gyengézi, köpködi, mert más lehúzása nélkül nem tudna elég nagy ember lenni? Holott egyetemen azokkal a kölykökkel fog tanulni és később dolgozni is...?
Mert ezekre nem tudok rácáfolni. Mire kellene még?
Ja tényleg, arra rá tudok cáfolni, hogy tanulmányi szempontból annyival hasznosabb lenne, amennyivel nagyobb a neve.
Meg arra is, hogy van értelme ilyen helyekre járatni a gyereket és erőltetni a maradását tanulmányi érdekből akkor is, ha bőgve jön és gyomorgörccsel megy a közösségbe.
Vicces, hogy valaki azzal jön, hogy nem elég bekerülni az egyetemre, hanem el is kell végezni.
Bakker, aki igazán akarja az el fogja tudni végezni, aki meg kibukik az sosem akarta igazán. Ez nem elit gimitől függ :D
Megvan válogatva a közösség.
Tehtá, ha jó, normális diákok járnak az iskolába könnyebb tanítani, jobban lehet haladni, és valószínű közösségek is jobbak lesznek.
Ellenben ha egy sima suliba jársz ott persze nem kell nagyon teljesíteni, mert ott nem lehet úgy tanítani. Be kell várni azokat akik nem értik az anyagot. Meg hát ahogy szokták mondani:
A vakok között a félszemű az isten.
Ez csak annyit vonatkozik ide, hogyha egy szüretlen gimibe mézs akkor ott nyilván nem kell ott belepusztulni a tanulása, mert ott tényleg cska az alapokat kérik és nem kell ott egy színvonalát megtartani.
Persze ezalól is vannak kivételek, de azért az nem olyan gyakori.
És Mist meglehetne kérdezni, hogy jó de az érettségi nél úgyis ha ötös leszek az jobb, mintha egy színvonalasabb gimibe négyes-ötös-hármas lennék?
Igen de mindig magadnak tanulsz és ha a zovábtanulásbál nem lezs meg az az alap amit egy előtt gimiben megtanítottak volna rendesen azt a lemaradást pótolni, meg persze a többi vizsgára is készülni az rengeteg meló
A lányom az Apáczaiba jár. Egyáltalán nem igaz, hogy szanaszét szívatják és nics gyerekkora mert 0-24-ben tanul. Most 11. osztály végére mindenkinek van legalább egy középfokú nyelvvizsgája (különtanár nélkül). Az emelt matek és fizika érettségi jövőre 80+ százalékosak lesznek (a mostani végzősöknek ezek az eredményei mat-fiz tagozaton). Az elitgimik hatékonyabban készítenek fel az emelt szintű érettségikre.
A szíved joga elmenni egy gyengébb gimibe, mondjuk a 8. kerületi Lakatos Menyhért Gimnáziumba ahol túl sokan nem mentek fizikából emeltezni és a tanulásban sem kell megszakadni.
Mindkét suliban ugyanannyi órád van és elvileg ugyanazt tanítják. Bárhová is jársz az egyetemen ugyanannyit kell majd tanulnod. Mondjuk halkan jegyzem meg, hogy a BME-n diplomázók közt több volt apáczais van mint volt lakatosos.
Az elit gimnáziumok csak és kizárólag az egyszerre tehetséges, okos és szorgalmas tanulóknak valók. Mindenki másnak kínlódás. Viszont aki ebbe a kategóriába tartozik, annak az elitgimnáziumok adják meg azt az ideális többletet, amely a tehetsége legjobb kibontakoztatásához kell. Egyrészt nagyobb tudásúak, másrészt inspirációt is nyújtóak a tanárok, s az ember egy-egy órán magába szívhatja a tudás és a gondolkodás örömét. Ez pedig hatalmas löket ahhoz, hogy valaki lélekben is igazi értelmiségivé váljon, ne csak egy átlagos diplomás ember legyen belőle.
Én elit gimnáziumba jártam, s rengeteget kellett tanulni, de ennek ellenére öröm is volt az egész. Az osztályunkból kivétel nélkül minden jelentkezőt felvettek egyetemre, és sokakból egyetemi oktató, kutató lett.
12, nekem viszonylag jó lehetőségem van összehasonlítani a kettőt, hiszen a két gyerekem ugyanakkor tanult két különböző helyen (ikrek, csak a lány meg volt veszve, hogy ő menni akar, mert a barátnője is megpróbálja a nyolcosztályost, a fiam meg nem).
Nem vagyunk elit, gazdag család (ápolónő, asztalos).
Én tényleg azt láttam, hogy a két kb azonos képességű gyerekemből a lánynak egyszerűbb volt. Nem voltak évente új tanárai (pont a héten láttam, négy tanár megy most onnan nyugdíjba, akik a teljes pályát ott tanítottak végig), míg a fiamnál volt, amiből évente új pedagógus jött. Ő azért azt a sulit választotta, mert heti ötször úgyis oda járt edzésre, így időt spórolt...
És nem a nyolcosztba jártak a sznobok kölkei, hanem a fiamékhoz. Olyanok, ahol egy szakma is kihívás lett volna a gyereknek, de ciki lett volna, ha nem gimibe megy. Az egész osztályból kb 10 embert vettek fel első körben oda, ahova menni akart.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!