Egyetemisták, ti hogyan tanultok?
Teljesen el vagyok keseredve. Sosem szorultam rá arra, hogy tanuljak, mindig jó jegyeim voltak a középiskolában 0 készüléssel, viszont az egyetemen nem jutok egyről a kettőre. Ez a 4. szemeszterem, de már annyi tárgyból lemaradtam, hogy jó esélyem van arra, hogy a következő szemeszterben kibukok, pedig rengeteget tanulok mióta egyetemista vagyok.
Elsősorban olvasom a tankönyveket, az előadásokon is részt veszek, a könyvből jegyzetet szoktam írni és ezeket olvasom, sokszor hangosan is és egy egy oldal után visszamondom magamnak, hogy miről olvastam. De sajnos, mikor számot kell adnom a tudásomról, nem mutatkozik meg a sok tanulás. A mostani vizsgaidőszak alatt 7 tárgyból 5 nem sikerült sajnos. Pedig ahogy elkezdődik a félév tanulok, hallgatom az előadást, olvasom a könyvet. Tehát nem a vizsgaidőszakra hagyom a készülést. Mások 3-4-szer elolvassák a könyvet és jól teljesítenek. Arra gondoltam, hogy lehet a tanulási módszerem hibás?
Ezért érdekelne, hogy ki hogyan tanul és készül a vizsgáira?





Ha szóbeli vizsga van egy tárgyból és vannak tételek, akkor azokat évközben kidolgozom. Nem folyó szöveggel, ha nem ábrákkal, rajzokkal , stb.
Alap nálam az előadás, ha kell, akkor kiegészítem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!