Emberek vajon ez igy van?
Amúgy nem értem én sem ,hogy miért pont akkor kell menni a piacra az öregeknek mikor reggel a tömeg megy munkába meg iskolába És hulla fáradtan örülnek hogy kapaszkodni bírnak. És persze az öregasszonyok nagykosárral meg 6 szatyorral mennek a piacra.
Amúgy nem minden öreg ilyen,, Csak a buszon lehet ilyenekkel szembesülni sehol másütt és ezért tűnik úgy.
De én meg úgy döntöttem hogy bútorszállítási bizniszbe kezdek persze hajnalba és ezeken a buszokon:P Ha nekik lehet nekem is :P :D
Kedves 12 és kérdező:
Igen, vannak érdekes emberek, köztük érdekes nyugdíjasok is. De ez nem az ő privilégiumuk. Itt, Pesten is láttam már olyan középkorút, aki a troli középső ajtajánál állt. A jármű tele van, a közlekedő eleve szűk. Előre fúrta magát, s az első ajtón szállt le. Majd elindul visszafelé? Mi volt ebben a jó? Vonaton bringával utazom, a gépet az előírások szerint elhelyezve. A vonat kihasználtsága alig 10%. Ember felszáll, s befúrja magát a bringák közé, s morog, hogy koszos lesz tőle. Stb.
A fiatalok pedig fülhallgatóval zenét hallgatnak. Ezzel az a baj, hogy kellemetlen, éles surrogó hangot hallani. Néha egyszerre 2-3 forrásból is. Suliba menő gyerekek felszállnak a tömött buszra egy rövidke megállóért.
Reggelente nem győzöm a sulisokat noszogatni, hogy vegyék csak le a táskát a hátukról, tartsák kézbe, mert így pont két helyet foglalnak el, egy helyett. :) És mondd meg! Hát nem leveszik szó nélkül? De ami a mamikat, papikat említik, ők úgy visszaszólnak, lehordanak mindennek, hogy piás tizenéveseknek is becsületére válna egy hajnali buli után. Mert ezek a mai fiatalok..., meg ő ledolgozott XXX évet..., meg ilyen-olyan baja van..., meg különben is mit képzelek én. Ha mondjuk a busz-, villamosvezető szól nekik, hogy kicsit beljebb kéne menni, vagy le kellene a cuccot venni a székről, tegye az ölébe, stb, akkor meg az is kap hideget, meleget, mert hát ők a koszos aljú szatyrot nem teszik az ölükbe. ( a széket lehet koszolni)
Ja és ilyenkor jön az ócska trükk: "-Bezzeg ha cigány volnék nem pofázna, azoknak nem mer szólni egy se." De mondom, ez nem mindenkire igaz szerencsére, a normálisabbja ilyenkor csak lesütött szemmel hallgat, vagy pedig rászólnak: " Nem csak magának vannak gondjai, más is beteg, attól még lehet viselkedni! " Na és ilyenkor kezdődik az igazi móka, mind elkezdi, két tábor, meg a sofőr, aztán csend, csak addig a busz, villamos dekkol a megállóba, mindenki mondja a magáét, vagy éppen röhög. Én mondjuk röhögök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!