Miért van mostanában látványosan több vonat baleset?
Nem tudom, hogy valójában több van-e ehhez statisztikákat kellene nézni.
Inkább arról van szó, hogy manapság ha baleset történik azt 5 percen belül megtudja az ország másik felén élő is. Korábban ez nem így volt, a helyi hírekben megjelent pár nappal a baleset után aztán annyi.
Nagyon nagyon sokan eljöttünk a MÁV-Volàntól, aki ott maradt az túl van terelhelve, vagy nem ért ahhoz amit csinál.
Esik a színvonal, mind szakmailag mind emberileg.
Nincs karbantartás, nincs fejlesztés, nincsenek tervek, a statisztika minden.
+ Nagyon fel lett kapva az utóbbi időben minden a médiában
Ha az útátjárós balesetekről van szó (mert a kérdésből mondjuk nem derül ki, és eddig ahány válaszoló volt, annyi féle dologról beszélt):
2022-ben vasúti átjáróban 90 baleset és 34 halálos áldozat.
(Ekkor indított a MÁV egy kampányt a vasúti átjáróban történő közlekedésről, ami meglepő módon hatott.)
2023-ban 61 baleset 9 halálos áldozat.
2024-ben eddig 47 baleset 10 halálos áldozat.
Mivel a hónapok között erősen ingadozik, van amikor hónapokig sincs egy sem, aztán néhány napon belül több is, így az egyes évek azonos időszakait összehasonlítva nagyobb, 30-40 százalékos eltérések is adódnak, de egyébként nem kimagasló az idei év.
Kétségtelen, hogy kb. aug. 20. óta szinte naponta van valami, és legtöbb a Bp-Balaton vonalakon.
A Keleti váltótörés az még rátett, hogy a MÁV bekerüljön a negatív hírekbe. Többi az vasúti átjáróban a közlekedő figyelmetlensége vagy öngyilkosság. Van olyan, hogy első percben rávágják, hogy valaki vonat elé vetette magát, azután kiderül, hogy elesett az átjáróban, mert sietett a vonat elől, vagy elájult és beszédült a peronról a vágányra. Nyilván ez is meggondolatlanság, mert saját életünk érdekében nem megyünk át vonat előtt és nem állunk közel a vágányhoz. De sajnos egyre többeknek ezt vagy nem tanították meg úgy, hogy meg is értse, hogy nem csupán szülői okoskodás, vagy már még alapabb szinten hiányzik a közlekedési készségekből a figyelmesség, a következmények belátása és a felelősség. De pl. nemrég Siófokon egy kora reggel kocogó fiatal orvosnőt is elgázoltak jól belátható pályán, ő azért valószínűleg nem lehetett éretlen eszű, se totál felelőtlen, és valószínűleg túl kimerült sem – sajnos mindenkivel előfordulhat, hogy a legkritikusabb pillanatban nem figyel oda, és ez lesz a vége; csak statisztikailag jóval ritkábban, mint aki eleve tudatosan lazán kezeli a biztonságot (bár ő se szeretne idő előtt meghalni, de még megsebesülni se, csak fogggalma sincs, hogy okból lesz az okozat), esetleg zavarja, hogy társai félszegnek tekintik, ha ő a biztonságot választja, vagy idős korában még mindig bízik benne, hogy még működik az a rutin, ahogy egész életében megszokta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!