Ha a MÁV nem idő alapon működne, akkor sikeresebb lehetne?
Talán rossz példa volt a metró, mert az túl gyakran jön.
Vegyünk három megállót. Az egyszerűbb megérthetőség kedvéért a vonat mindenhova egész órakor érjen be a fix menetrend szerint.
Egy késés nélküli közlekedés így néz ki:
(1) 08:00
(2) 09:00
(3) 10:00
(4) 11:00
(5) 12:00
Ugyanez késéssel, amit a (3)-as megálló előtti szakaszon szed össze:
(1) 08:00
(2) 09:00
(3) 10:20
(4) 11:20
(5) 12:20
Az intervallumos közlekedtetés lényege az, hogy ha a vonat bárhol késést szed össze, az utána következő szakaszokra akkor is pontosan beér egy vonat. Nem feltétlenül az a vonat, amelyik az (1)-esről indult.
Tehát látják, hogy a (3)-as pontra már nem érne be időbe a vonat, ami a (2)-es utáni szakaszon meghibásodott, ezért a (3)-as megállóhoz indítanak egy másik vonatot, ami egész órakor beér oda.
A (3)-as vonat tehát megy tovább pontosan mindenhova, a (2)-es vonat pedig a hibajavítást követően folytatja az útját és össze tudja szedni a később érkezőket, így azok tulajdonképpen jól járnak, mert hamarabb tudnak utazni, mint arra számítottak.
Remélem, hogy érthető.
Ha valakinek nem lenne világos, akkor a megállókkal leírva a késéses közlekedés így nézne ki:
(1) 08:00 [1-es vonat]
(2) 09:00 [1-es vonat]
(3.a) 10:00 [2-es vonat indítása az állomásra, mert egészkor kellene vonatnak érkeznie, de látják, hogy az 1-es nem fog beérni]
(3.b) 10:20 [1-es vonat]
(4.a) 11:00 [2-es vonat]
(4.b) 11:20 [1-es vonat]
(5.a) 12:00 [2-es vonat]
(5.b) 12:20 [1-es vonat]
Nyilván ha a 2-es vonat is késést szedne össze időközben, akkor újabbat indítanak valamekkora toleranciával (pl. 10-15 perc késés után) és így tovább.
Igen, tudom, hogy ehhez teljesen át kellene alakítani a vasút működését, de ha jobb lesz tőle a szolgáltatás, akkor miért ne?
Hát nyilván nem hülye a kérdező, és nem arra számít, hogy e-mailben elküldenek egy vonatot az adott állomásra, aztán a forgalmista 3D-ben kinyomtatja. Hanem úgy gondolja, hogy minden állomáson várakozik egy komplett szerelvény, személyzettel együtt, járó motorral, és szükség esetén azonnal tud továbbindulni a késő szerelvény helyett.
Én már vagy másfél éve nem jártam Pesten. Lehet, hogy azóta már a metrónál minden állomáson vár egy szerelvény személyzettel, ami beugrik, ha a másikkal van valami? Meg talán a buszmegállókban is ott áll mindenhol egy tartalék busz? Hát, ez a Karácsony, mire nem képes!
#14: Megoldható lenne, ha Volán és a MÁV megkérdezné, Miss Mitzi-től (A Varázslatos iskolabusz rajzfilm tanárnője) melyik volántársaságtól bérli az iskolabuszt és melyik gyártó gyártja és onnan szerez járművet :D Ha beszerezne a MÁV és a Volán ilyen iskolabuszokat, akkor minden késést könnyen lehetne pótolni: A sofőr beül, megnyom egy gombot és teleportáló géppé (vagy akár fénnyé) változik és odateleportál és ott egy másik gombbal egy induláskész Flirt-é alakul át. Sőt ha véletlenül út közben annyira megtelne, hogy nem férnének fel az utasok, képes lenne menet közben KISS-é alakulni :D Ha túl sokan szállnak le és az út végére szinte csak a kalauz van rajta, akkor üzemanyag / áram spórolás céljából át tud alakulni BzMotra is :D
Tudom hogy meg lehet oldani, nap mint nap ezt csinálom. Csak nem olyan egyszerű, hogy felhívok egy random sofőrt, hogy akkor most pótolnia kell másik vonalon. Sokszor tőlünk is csak a csodát várják, főleg mostanság. Az emberek tömegesen mondanak fel, a járművek nagy része katasztrofális műszaki állapotban van. Ennek ellenére a menetrendet sűrítik, ha az egyik vonalon ritkítják is valami miatt, akkor egy másikon szinte kötelező jelleggel sűrítenek.
Az is napi szintű küzdelem, hogy az alapmenetrend szerint elinduljanak a járatok, sokszor már gyomorgörcse van az embernek, ha kiesik egy olyan járat, ami alapból is ritkán közlekedik. Ha még vonatot vagy villamost pótolni kell küldeni buszokat, akkor pláne teljes a káosz mindenhol...
A vasútnál is egyre gyakrabban találkozunk személyzethiány miatt kiamardt járatokkal. Ez a legvégső eset. Viszont egyre gyakoribb lesz sajnos mindenhol. Ez a valóság sajnos.
"Hidd el, meg lehet ezt oldani"
Csak az országbérletbű nem lehet kifizetni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!