Mi a véleményed a tötymörgőkirályokról?
Kedves utolsó!
Én egyáltalán nem tettem őket felelőssé, csak annyit mondtam, hogy ezzel még jobban felhergelik a gyorshajtókat, és felesleges még olajat önteni a tűzre.
Amiket leírtál, nagyrészben olyan okok, amit nem vezetés közben kéne elintézni, hanem szépen félreállni és nem feltartani a többi autóst.
Valóban nem tudhatod a pontos okot, de az én tapasztalataim alapján az egyik fele olyan emberekből áll, akik két kézzel a kormányba kapaszkodva, reszketve ülnek a volán mögé. Nekik inkább a tömegközlekedést kéne választani. A többiek a másik véglet, akiknél éppen jelzett a telefon, és nekik azon nyomban válaszolni kell. Nem állnak félre, inkább vezetés közben hívják fel a havert vagy írják meg a pársoros kis üzenetüket.
Persze valóban vannak jó indokkal lassan haladók is, de elég elenyésző a számuk.
Üdv, 8-as.
#10: "Holott egyszerűen arról van szó, hogy sokan túlságosan türelmetlenek, vagy rosszul tervezik meg a menetidejüket és emiatt hajszolják bele magukat veszélyes előzésekbe"
Jah, aztán legyünk türelmesek Budapesten, mikor gyakorlatilag folyamatosan dugó-dugó hátán és tervezzük meg a menetidőnket úgy, hogy számoljuk bele a dugókba még azokat is, akik képtelenek a forgalomnak megfelelően vezetni. A nyugdíjasok kb. úgyanúgy viselkednek, mint a tömegközlekedési eszközökön "Jajj pont csúcsidő van, ilyenkor megy mindenki munkába, hát kimegyek én is a temetőbe/piacra" ...a buszon leülni nem lehet tőlük, az úton meg haladni, mert képes stabil 40-el végigmenni az 50-es sebességkorlátozásnál, ahol alapból mindenki 60 körül menne, ha tudna.
Én azt mondom, hogy az ilyet rövid úton szedje ki a rendőr a sorból, mert nemcsak, hogy bosszantó, de veszélyes is az ilyen fajta közlekedés, mert mindenkit előzésbe kényszerít.
...hozzáteszem persze a másik véglet a 2 centire a seggedben villogó idióta, azoknak kb. a helyszínen kiosztanék egy 300 ezer forintos bírságot és 1 évre elvenném a jogsiját. Legközelebb már tuti nem janiskodna.
12-es, ha dugó dugó hátán van, akkor hol találkozol tötymörgőkkel? Igazából pont városi környezetben mindegy az, hogy 35-tel vagy 50-belül tudsz haladni, mert ugyanúgy ott állsz a sor végén. Egyedül a csomópontok kihasználtságát lehet javítani, de ahhoz nem kell Schumachernek lenni, hogy ne 15 másodperccel az előtted haladó mögött indulj el - elég csak eltenni a telefont vagy elnapolni a sminkelést.
11-es, ha te személyesen nem is teszed felelőssé a túl lassan haladókat a veszélyes előzésekért, azért ezen a fórumon és máshol is gyakori, elterjedt nézet ez.
A közlekedés igenis társas tevékenység, ezernyi különböző képességű, habitusú, helyzetű emberrel a járművek volánja mögött. Majd az onvezeto autók megoldják ezt, de addig is az a jó vezető, aki képes mindegyik másik bénasága ellenére higgadtan és biztonságosan vezetni és nem båssza fel az agyát, ha pár percig 70 helyett 46 a tempó.
"elég csak eltenni a telefont vagy elnapolni a sminkelést" ...férfi vagyok, nem sminkelek, a telefon pedig a zsebemben van és bluetooth-on csatlakozik a kocsi kihangosítójához.
"nem båssza fel az agyát, ha pár percig 70 helyett 46 a tempó." ...ja csak az a baj, hogy nem pár percig, hanem mondjuk a maglódi M0-ás lehajtótól egészen a Pesti úti lakótelepig halad a vén hülye 40-el és mivel folyamatos a szembeforgalom, ezért nem tudod megúszni, amíg nem bővül ki 2x2 sávosra az út. Részemről baromi higgadt vagyok, de az ilyenen egy idő után kb. bigfoottal mennék végig. Eleve az M0-ás lehajtótól főút van a Budapest tábláig, ahol 90-el lehetne menni, de ez a rhadék tata ott is max 50-el megy. Nincs az az ember, aki higgadtan viseli az ilyet (és sajnos szinte napi rendszerességgel futok bele ilyenbe). Látszik, hogy te sem pesti vagy.
Amikor lakott területen belül a véda alatt 35-38 km/h-rás sebességgel haladunk sokszor elgondolkozom, hogy tisztában van-e az illető úgy az egész vezetéssel, ugyanis 50-nel alatta el szabad menni (én 60-70-nel megyek el alatta, de ez most mindegy)
Az 50 pedig varázserővel rendelkezik, ugyanis bárhová alkalmas: lakó pihenő övezetbe, 30-as zónába, 70-es szakaszra, főútra, autóútra, autópályára, kifutópályára mindegy. Ha nyár van azért nem haladunk mert meleg, ha tél akkor azért mert hideg van. A lényeg, hogy mindig van indok arra, miért ne törekedjünk legalább a megengedett sebességre. Én sehol nem tartom a sebességhatárt kivéve a lakó övezetet és a 30-as zónát, viszont aki a megengedettel visz és nem tudom megelőzni, akkor nem csinálok belőle problémát.
Ha rajtam múlna büntetném őket , forgalom akadályoztatásáért, úgy mint a gyorshajtást.
Mert munkába jövet menet mindig van egy vagy több mazsola aki miatt 20-30 autós kullog 50-70 között. És ez nyáron, szélcsendben, száraz időben is minden napos eset.
Ha meg műszaki hiba van akkor tegye ki a háromszöget az ablakba nyomja be a vészvillogót és haladjon az út szélén akár 10-el, ez nem izgat bárkivel előfordulhat.
Ha valakinek fontos a messengert, vagy vibert nyomkodni álljon félre, mert így még a szembejövőket is veszélyezteti!
Én is általában Vmax + 10-el közlekedek, ahogy sokan mások, és ha nem lennének ezek a mazsolák akkor a több tucat autós nem kezd el előzgetni.
A legrosszabbak meg azok akik esernyőnek használják a kocsijukat, ezek után jönnek kb a gyereküket szállító szülők, mert reggel mindegy hány autó áll mögöttük megállnak mindenhol, sokszor az út szélén, előzni nem lehet, mert akkora a szembejövő forgalom és mutogatják 5 perc... Nincs 5 percem! Ájon be ő a parkolóba, de akkor neki 10 perc. Persze ők nem érnek rá... csak a mögötte lévő kb 100 autós! És ugyan ez délután. Ezt még tudják fokozni mikor a kapubejáróba állnak meg én meg nem tudok ki-be kanyarodni.. és szintén csak 5 perc..
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!