Ütöttek már el autóval/ütöttetek már el valakit?
Özsutát, autópálya belső sávjában. Megijedtünk nyilván, de szerencsére más baj nem esett. Az anyagi kár persze hatszámjegyű lett és sem az autópálya kezelő, sem a vadasztársaság nem fizetett.
Gyalogosgázolásnak háromszor voltam szemtanúja, kétszer gyereket ütöttek el, mindkét esetben busz takarasabol szaladtak volna át az úton. Harmadik esetben szinten takarásból került lámpánál szabályosan kanyarodó jármű elé a pirosra átszaladó gyalogos. Mindhárom esetben eszméletüknél maradtak a sérültek, a mentők viszonylag hamar érkeztek és többszörös végtagsérülésekkel, agyrázkódással vitték el a sérülteket. Az autósok mind többe kevésbé sokkos, később ideges, feszült állapotban kóvalyogtak a sérült és a kocsi körül. Érthető. Engem csak a rendőrök hozzáállása húzott fel, mert nagyon időrabló módon kvázi vallattak, mint szemtanút, mintha hibáztam volna, hogy láttam egy balesetet.
Nem autóval, de más járművel igen. Össz-visz, 5 embert. Vagy is 5 ember halálában vettem részt így.
Leírnám, mit éreztem,ki tiltanának innen:)
Mi lett a vége? Sok órával később értem haza, ami idegesítő. Ja és ami idegesítő, a sok hülllle kérdés a rendőröktől. Bár nem ők tehetnek róla, hogy ezen esetekre, nincsenek kiképezve és nem értik.
Utolsóra reagálnék egy picit, ha lehet.
Egy közúti közlekedési baleset megítélése, nem olyan egyszerű, mint azt egy laikus gondolja. Nagyon sok olyan apró részlet van, főleg egy halálos baleset esetében, amely hülyeségnek tűnik, viszont a felelősség kérdésében igen nagy jelentőséggel bír.
Az eljárás során legyen az büntető vagy szabálysértési az a cél, hogy minél kevesebb olyan kérdés merüljön fel, amire nem sikerült választ adni a vizsgálat során.
Egy számodra hülye kérdésre adott válasz is alátámaszthatja vagy éppen cáfolja valaki védekezését, kiinduló pontot adhat a szakértőnek. Egy-egy halálos baleset ügyirata nem véletlenül 5-600 oldalas minimum.
Egy baleseti vizsgáló!
Pár éve egy Péntek 13án Gödöllőn az Erkel Ferenc általánosiskolába siettem reggel és előttem elütött egy öreg férfi egy iskolás lányt.
Nagy kerékcsikorgás és egy kisebb csattanás és a motorháztetőn fekütt a lány. Semmi baj nem történt. Az idős férfinak a rendszámtáblája leesett és a lány meg egy kicsit sántított, de mindenki tovább állt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!