Szerintetek tanult valamit az esetből a villogós jóember?
Kora reggel, német autópálya. Külső-középső sáv tele kamionnal, siettem melóba ezért nyomtam neki a belső sávban de több autó volt előttem ezért nem idegeskedtem mert normálisan haladtak
Beért mögém egy bohóc, két másodpercet sem képes várni és még csak nem is villant hanem 5 másodpercig felnyomja a reflektort
Jó látási viszonyok voltak tehát látta, hogy előttem és mellettem autó, nem tudom elengedni
De miután elhagytuk a kamionokat és volt hely bementem középre és elengedtem, de azzal a lendülettel mivel mögötte üres volt be is álltam mögé, én vártam pár másodpercet (de mivel konkrétan csak helyet cseréltünk mert előttünk nem ment a sor) én is felnyomtam neki a reflektort, de 10 másodpercre
Ez már nem tetszett a patkánynak mert nyomott egy büntetőféket. Utána kapott még egy kis szeretetet a frissen cserélt izzómból, had érezze milyen amikor a hóhért akasztják, de aztán elengedtem, ennél többet nem ért a dolog, hogy ott emberkedjünk egymással
Szerintetek a patkány tanult valamit az esetből vagy továbbra is nyomja a reflektort az olyan autósnak, aki teljesen vétkes amiatt mert nem halad a sor?
Egyébként nem vagyok az út királya, ha valaki villant simán elengedem ha arról van szó, de ez az indokolatlan több másodperces reflektor nagyon felnyomta a vérnyomásomat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!