Miért nincsenek útfelújítások manapság Magyarországon?
Egyedül az autópályák vannak elfogadható állapotban, bár ott is vannak gyatra minőségű szakaszok. De ott legalább vannak karbantartások, javítások, aszfaltozások.
Azonban a nem fizetős utak nagy része (úgy 80-90%-a) botrány. Tele vannak kátyúval, mélyedéssel, agyon van foltozva, ilyen-olyan minőségű aszfalttal, sok helyen ráadásul hiányos a burkolat is stb. Nincs olyan útszakasz kevés kivétellel, amire azt mondanám, hogy európai színvonalú.
És ami elkeserítő, hogy már évek óta nem találkozok útfelújításokkal az autópályák kivételével. Pedig heti szinten 1000-1500 kilométert utazok az országban a munkámból kifolyólag.
Az aszfaltozett utak terheléstől függően kb 10 évente igényelnének felújítást.
Magyarországon kb 30 000 km kiépített út van. Ez azt jelenti, hogy ha csak szintentartásban gondolkodunk, évi 3000 km-nek kellene megújulni. Gyanítom, ennek a fele se történik meg. Nem tudom máshol hogyan csinálják. Nálunk erre se pénz, se kapacitás nincs.
Vannak azért néha. Felénk legalábbis. De olyan utak is vannak (pl. 3-as főút), amit már 10 évvel ezelőtt kellett volna megcsinálni, azóta csak foltozgatják, esetleg rövid szakaszokat húznak újra, ahol már nem látszódik az eredeti aszfalt a sok folttól.
De ha megnézed Fejér megyét, amerre a Kedves Vezetőnk gyakran jár, ott ha a veréb leszrja az utat, már újraaszfaltozzák.
Vannak útfelújítások, de inkább azokat az utakat újítják fel, aminek van politikai haszna, hogy látjátok, megcsináltuk.
Az alföldi kistelepülések közötti, amik országosan a legrosszabbak, nem költenek, inkább mutogatnak egy agglomerációban lévő útszakaszt, mert ott több ember él, ergo több szavazat is jöhet.
Fejér vm-ben élek, a lakóhelyem és a mellette lévő település között 1962 után most újították fel az utat. A négyszámjegyű út teljes hossza 18 km, ebből megcsináltak 1,8 km-t, a többi maradt, ahogy volt.
Akkugyárak, ipari parkok, a tranzitforgalom számára létrejövő, a fideszmédiának kedves utak felújítása, építése a prioritás.
"1962 után most újították fel az utat"
Az igen!...
"a fideszmédiának kedves utak felújítása, építése a prioritás"
Amikor a szocik voltak nyeregben itt, mifelénk, akkor meg a szocik számára kedves utak voltak a prioritás...
Amúgy közlekedéstechnikus a végzettségem, és ahhoz képest, hogy Fejér vm. viszonylag a fejlettebb országrészben van, ahhoz képest 1960-as években épült makadámutak vannak felerészben. Nem is kátyúsnak, hanem hullámosnak mondanám, de rendesen hullámzik, mint a Balaton. :D Útpadka az sehol nincs szinte. Az utóbbi 10 évben a megyében megcsináltak kb. 60 km szakaszt.
Söréd-Felcsút, Fehérvárcsurgó-Bodajk, Nadap-Lovasberény, Székesfehérvár-Kincsesbánya, Guttamási-Isztimér, Mór-Nagyveleg, Mezőfalva-Sárbogárd meg lett csinálva, na de ez mellett Bakonycsernye-Súr, Fehérvárcsurgó-Bakonykuti, Sárkesztes-Moha, Mór-Balinka katasztrofális állapotú útszakasz, és semmi terv a továbbiakban.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!