Hány méter követési távolságot kell tartani ha egy autó előttem 30 km/h ill. 50 km/h sebességgel halad a városban?
Ma a városban leugatott egy ember, mert fékeztem 50-ről 30-ra mert sebesség korlátozás volt útépítés miatt és rám volt teljesen tapadva a hátsó felemre. Hirtelen fékezett a gumija is csikorgott. Tényleg nem sok hiányzott hogy belém jöjjön... Pedig nem hirtelen fékeztem, de ő tuti hogy nem 50-el száguldott mögöttem és egy körforgalom is volt mögöttünk, messziről is már láttam hogy keresztül hajtott rajta mint egy rakéta.
A kereszteződésnél meg is állt mellém lehúzott ablakkal és ugatta hogy mit képzelek magamról hogy csak úgy hirtelen fékezek és majdnem belém jött.
Hát mondom figyelj, nálad nem létezik követési távolság??
Azt ugatta, milyen követési távolságról beszélek?? Mondom kb. egy autó hossznyi 5 méter hogy tudjál ilyen helyzetben megállni, mint amit most átéltél.
Akkor is hajtogatta a magáét.
Aztán elmentem mert kár volt vele vitatkozni.
Hány m követési távolságot kell tartani lakott területen belül?
Mindig 3 másodpercet, vagy kb. 5 métert?
Hagyjuk azt a szöveget hogy "annyival hogy biztonságosan meg lehessen állni" na de hány méter az az annyi??
Annyit, hogy az előtted haladó hirtelen fékezése esetén is meg tudj állni mögötte.
Ez nyilván nem ugyanannyi lesz egy trabanttal és egy ferrarival. Vagy nem ugyanannyi lesz száraz úton és jeges úton.
Nincs annyi, mert függ a sofőrtől, autótól, útviszonyoktól.
Ökölszabályként a 3 másodperc már a legtöbb szituációban elég.
30 km/h = 8.3 m/s
Tehát inkább olyan 25 méter lenne a tuti biztonságos. De száraz úton, ilyen kis sebességnél elég lehet 2 mp, azaz kb. 16 méter, azaz kb. 3-4 autóhossz.
Nem fékeztem hirtelen, csak neki tűnt úgy, mert ugye ő gyorsan jött mint a rakéta, éppen csak észrevettem a tükörben.
A kb. 16 m egy városban elég sok, főleg ha kialakul a libasor.
Gondolom a telefonját nyomkodta a barom. Úgy a 20 másodperc meg 200 méter is kevés, ha nem az utat nézi.
Ha ott vagy fejben, figyelsz, viszonylag modern kocsival normális gumikkal és fékekkel, akkor a 2 másodperc is elég.
De mondjuk én hiába tartottam bőven elég távot 120-nál, mikor előttem a Maseratis nyomott egy satut, mert szemből előzött valaki, én meg ugyan nyomtam a féket, meg visított is a 4 virsligumi, mellé csúszva álltam meg...
Nem nyomkodta a mobilját, de nagyon sietett és nem volt bekötve sem...
Milyen az a "virsligumi"? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!