Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Kikerültem egy furgont ami...

Kikerültem egy furgont ami félig a járdán állt (szembe sávba nem mentem át), de amikor mellé értem ő irányjelzéssel elindult és az autóm jobb oldalát meghúzta. Ki a hibás?

Figyelt kérdés
Muszáj voltam ráhúzni, mert szembe pedig jöttek, és ha abba belemegyek, az már fix az én hibám. Kiszállt belőle 4 gyanús alak, tehát inkább mondtam, hogy menjenek (övéken kb egy karc) én meg majd megoldom (filléres a kár igazából). Elhajtottak és ennyi a sztori vége. Utólag elgondolkodtam és lényegében arra jutottam, hogy nem az én hibám, hiszen az út széléről indulóval szemben elsőbbségem van. Ott kellett volna maradnom papírozgatni, úgy, hogy ők többen azt mondanak amit akarnak (szemtanú nincs), vagy összességében jobban járok így?

2020. ápr. 6. 12:28
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
28%
Már mindegy, felesleges rugózni rajta. De ha rendőrt hívsz, akkor is azt hazudnak amit akarnak. Az a vicc, ha családtagod lett volna veled, akkor is esélyes hogy az ő szavuk erősebb, mivel esélyes hogy nem rokonok. Ha filléres a kár akkor megspóroltál pár felesleges kört szerintem. Nagy eséllyel úgyis kármegosztás lett volna, amivel valszeg semmit sem nyersz.
2020. ápr. 6. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 D. Brasco ***** válasza:
85%
Ha csak nincs dashcam-es akkor kb esélytelen hogy barmit is elérj 4:1-hez.......meg igazabol ez innentől kezdve már csak fingfűrészelés hiszen az egesz ugy kezdődik mi lett volna ha.......
2020. ápr. 6. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
77%
Kivel papiroztal volna azt a 4 arcot lefogod ? Nincs hivatal le vallva minden . Szerencsés eset lett .
2020. ápr. 6. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 A kérdező kommentje:
Nyilván nem a múltat akarom megváltoztatni, csak tudni akarom, hogy jól tettem-e amit tettem, vagy máshogy kellett volna eljárnom, és akkor tanulok belőle.
2020. ápr. 6. 12:58
 5/27 anonim ***** válasza:
32%
Ezért kell a kamera!
2020. ápr. 6. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
13%
Az a baj, hogy nem igazán tudod bizonyítani, hogy ő nem indexelt, te meg kellő oldaltávolságot tartottál.
2020. ápr. 6. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 A kérdező kommentje:
Éppenséggel lehet, hogy indexelt, de szerintem ennek ellenére nem vághat ki elém az út széléről. Kamerát általában használok is, de ez egy leselejtezett 3-adlagos családi autó volt.
2020. ápr. 6. 13:19
 8/27 anonim ***** válasza:
76%
Na most akkor ő elindult és neked ment vagy te húztad rá? Először azt írod, hogy nem lépted át a felezővonalat, utána azt, hogy "Muszáj voltam ráhúzni, mert szembe pedig jöttek" - ha nem lépted át a felezővonalat akkor miért zavart, hogy szembe jöttek és miért kellett ráhúzni?
2020. ápr. 6. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 D. Brasco ***** válasza:
77%
Magyarul bekövetkezett az egyik Murphy törvény.....hogy eddig mindig használtad a kamerát de sosem volt rá szükség,most az egyszer viszont jó lett volna ha nálad van es hasznalod.........de nem volt......
2020. ápr. 6. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 A kérdező kommentje:
8-as: Rosszul mondtam. Igazából nem húztam rá, csak "relatíve" húztam rá. Tehát én kvázi egyenesen mentem, szóval értelmesen mondva nem húztam rá. A felezővonalat nem léptem át.
2020. ápr. 6. 13:38
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!