Túlságosan tapasztalatlan lennék egy 3,5-ös furgon vezetéséhez?
20 éves vagyok, 3 éves jogosítvánnyal.
10 hónapja dolgozom kis áruszállítóval, egy 3,5-ös dobozos Iveco Dailyvel, szinte mindig csak a belvárosban járok.(5-6-7-8.kerület ritkábban 1,2,3)
Sajnos már kétszer is meghúztam a kocsit, egyszer egy gyalogosvédő korlátra tolattam rá, és kicsit megnyomta a kocsim oldalát.
Legutóbb pedig az 5.kerületben egy szűk utcába készültem befordulni, és kihúzódtam balra, hogy nagy ívben tudjak ráfordulni, viszont a hátuljával meghúztam egy szabályosan parkoló autó elejét amikor fordultam.
Előkerítettem a tulajdonost, és sajnos betét lapozni is kellett, nem lett olyan nagy a kár, az én autómon semmi nem látszik.
Viszont önbizalom romboló az egész, az elsővel még úgy voltam,hogy kezdő vagyok, megtörtént.Viszont csak 3 hónap telt el azóta, és ez az ami igazán kellemetlen.
Ez előtt soha nem vezettem nagyobb autót, a saját autóm is egy Renault Clio ami nem túl nagy főleg az Ivecohoz képest.
Szeretem ezt a munkát, de bal**sznak érzem magam, nem tudom miért voltam mindkétszer ennyire figyelmetlen, simán elkerülhető lett volna mindkét eset egy minimális odafigyeléssel.
Ja, ezzel nem azt akartam írni, hogy hülye vagy, hanem azt, hogy az ilyenektől komolyodik az ember. Te legalább felismerted, hogy nem normális jelenség az autó sorozatos törése-zúzása.
Széles utat!
nyugi...nagyjából több százezer ember kezdte így...ma már mindenki profi.
most te következel.
Szokni kell a méretet is és azt is hogy figyelmesebb legyél, legfontosabb hogy nem szabad kapkodni, akkor történnek a bajok.
9 éve van B jogsim, 5 éve C+E, rengeteget tolattam nyergessel (is), de volt hogy kómásan benéztem a saját kapumat személyautóval. Megnéztem hogy mindkét oldal bőven elfér, csak jobboldalt a kiskapun volt jó, baloldalt a nagyon...
Ez előfordul minden belvárosban terítő furgonossal, nézd csak meg, mindegyik furgon meg van húzva valahol.
A 2 hibád közül is csak az egyik tekinthető tapasztalatlanságnak, mégpedig mikor nem gondoltál arra, hogy ki fog kaszálni az autó hátulja. Az, hogy nekitolattál a másiknak, szimpla figyelmetlenség.
Kitartást, lesz még ilyen úgyis. Figyelj jobban azért!
Egy ilyennel a belváros nem éppen leányálom szerintem másoknak sem.
Előbb utóbb ki kell alakítani egy nyugodtabb vezetési stílust ami passzol ehhez a furgonhoz, nem kell kapkodni, határokat feszegetni, sok időt úgysem lehet nyerni.
Szinte mintha egy komoly teherautót vezetnél.
ezek mind kis hibák, elkerülhetetlenek.
ha sosem mész neki a korlátnak, sosem tanulod meg meddig tart a kocsi, nemde? :)
majd kialakul.
egyre kevesebbet hibázol majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!