A bicikliseknek miért jár a szájuk?
Ez most leginkább a Budapesti bringásoknak szól. Pont ma volt egy esetem, hogy egy zebra előtt szépen megálltam körülnéztem, erre amikor épp indulni akartam volna nagy rössel jött a biciklis a zebra felé. Oké, lefékeztem, bár neki lekéne szállni sé áttolni, de nem baj, jófej voltam ,elengedtem anélkül, hogy lekelljen szállni, egy keveset fékezett mert megijedt, bárnó nem tudom mitől kb 2-vel gurultam. Na, de közben ahogy ÁTTEKERT a zebrán, járt a pofija.
Na, mármost. Nekem megvannak a hivatásos jogsik és mellé azért vezetik is elég sokat, de nekem úgy tanították ,hogy le kell szállni a bringáról és áttolni. Szóval, az ilyen bringások milyen jogon jártatják a szájukat? Ha mi 10 centivel közelebb megyünk, mint ők azt jónak gondolják, akkor már sírnak, de az tök normális, hogy megállás nélkül átteker a zebrán és még jártatja is a száját.
Szóval, hogyan is van ez gyerekek?
Igen, ez a baj.
Ma az országban bárki bemehet egy boltba, vehet egy bringát és irány a Balaton az M7-en, mert ugye az megy arra. Meg a 7-es. Igaz, azon is tilos bicajozni, de nemtudja!
Az értelmesebbje lehet, hogy elolvasta a KRESZkönyv felét.
Részemről ha tehetem, bicajjal járok dolgozóba.
És igen, én is letolok néha kerékpárost, hogy mekkora épületes nagy barom.
A hivatásos jogosítványos, elég sokat vezető, jó fej, föltette a mai nap legfontosabb kérdését. :-)
Gondolom most azt várod, hozsannázzunk, hogy annyira de annyira igazad van?!
Sajnos ilyen világot élünk.
Mindenki megy,mint az eszetlen a gyalogostól az autósig nincs kivétel.
Vagy telefonál vagy ordít a fülébe a zene azt sem tudják hol vannak és csodálkoznak,hogy sok a baleset.
Lehet, hogy azt mondta, köszi haver.
Esetleg telefonált(hands free)
Vagy csak rágógumizott.
;)
Ez semmi. Van a környékünkön egy nő, aki állandóan a forgalommal szemben közlekedik.
Volt egy eset amikor tekert velem szemben ahogy azt szokta. Indexszeltem, mert hát csak kikerülöm..erre ő jelzés nélkül átment az út túloldalára. Centiken múlott, hogy nem ütöttem. Persze nyugodt sofőr vagy, egyből nyomtam a dudát ..még ő volt felháborodva.
Megálltam és mondtam neki, hogy tanuljon meg közlekedni, mire ő megfenyegetett, hogy feljelent. Mondtam neki, hogy nyugodtan..ott a kamera majd az bizonyítja az igazát.
.
Bocsánat! Eltértem a témától.
Bicikliseknek is tanítani kellene a kreszt.
Kötelezővé tenném már az iskolában, hogy a kérekpárosokra (is) vonatkozó közlekedési szabályokat megtanulják már egész fiatalon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!