Hogyan tudnék jogosítványosként újra vezetni 4 év kihagyás után?
Figyelt kérdés
6 éve van jogosítványom, 4 éve nem vezettem, közben gyermekeim születtek. Az első 2 évben sem vezettem valami sokat (vidéken párszor, pedig Pesten vizsgáztam). Most már szeretném használni a jogsimat, van autónk is, a párom is szeretné, jó lenne autóval bevásárolni járni, gyerekeket oviba hordani, de úgy érzem, nincs önbizalmam. Már nem csak rólam van szó, valahogy beparáztam.2008. okt. 15. 07:58
1/6 anonim válasza:
Először forgalomtól zárt vagy kisforgalmú helyen próbáld tehát Butapest alapból kilőve;) Először gyakorold be a ocsi kezelését h zsigerből menjen a váltás elindulás alapjáraton, elindulás füstölgő kerékkel, tolatva araszolás, sarok mellett tolatva befordulás, szűk helyre ráfordulás lendületből, beparkolás hosszában 2 autó közé tolatva és ugyaninnen elsőre elindulás tolatás nélkül,hosszában 2 autó közé parkolás tolatva korrigálás nélkül, rendőrkanyar stb. Asszem ezek mind előfordulnak éles helyzetben naponta. Aztán mikor a kocsira nem is figyelsz már annyira érzed a dolgot h szinte saját magad meghosszabbítása, akkor merészkedj ki húzósabb környezetbe. És a sebességlimitek az nem javaslat hanem törvény mert azokkal egy gyengébb képességű is biztonságosan tud haladni. És az útvonalat előre határozd meg vezetés közben nem szabad váratlan akciókat lezavarni mert a másik belédmegy mert nem számít rá, tehát határozottan és egyértelműen kell tolakodni, sávváltásnál gyorsan beugrani a kínálkozó helyre, és a legfontosabb tudni kell kompromisszumot kötni, ha az elsőbbségátadás a helyzet megoldása.
2/6 anonim válasza:
Szia! Én javasolnám, hogy előbb vegyél pár gyakorló órát... Majd minden iskolában van jogsisoknak gyakorló óra..
3/6 anonim válasza:
Helló! Én is úgy csináltam ahogy az előttem szóló mondtam. Vettem gyakorló órákat,kb 10-t mert én egy Alföldi nagyvárosban tanultam vezetni, de Pesten nem mertem, néhány év kihagyás után.
4/6 anonim válasza:
A legjobb ha tényleg veszel még néhány órát. Ha egy kicsit is vezettél már akkor hamar bele fogsz jönni, csak az elején jó ha valaki szakmailag segít, úgy ahogy kell, és biztonságérzetet ad.
5/6 anonim válasza:
Beülsz a volán mögé és kész. Menni kell előre majd elmúlik a para.
6/6 anonim válasza:
Előző válaszra:
Én 8 év kihagyás után beültem a volán mögé mert majd elmúlik a para...
Majdnem elütöttem egy biciklist. Ha az anyósülésről a kocsi tulaja nem rántja félre a kormányt, darabokra szedtem volna.
Tehát FONTOS a rutin.
GYAKORLÓÓRA! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!