Mit tegyek, ha nagyon félek a repülőúttól?





Ne nézd a légikatasztrófákat egy darabig. Statisztikailag nagyon kicsi az esélye hogy baj lesz, sokkal valószínűbb hogy a reptérre menet elüt a busz.
Meg amúgyis, még egy gép sem maradt fent, nem kell félni. :)
Egyébként pont addig fogsz félni amíg fel nem szálltok, másfél óra után már az lesz a bajod hogy unatkozol, és nem férsz el rendesen, meg büdös/hangos/nemszimpatikus a melletted ülő ember. Teljesen olyan lesz mint a buszon.





Hát ne tudd meg, hogy én mennyire rettegtem a repüléstől! Szóval nagyon is átérzem a problémád, borzalom, hogy mennyire szenvedtem most is nyáron, az indulás előtt. Alig mertem beszállni a gépbe.
Végül mégis rávettem magam, mert az úti cél inspirált. Ettől függetlenül szó szerint beteg voltam, remegtem, minden bajom volt.
Aztán valahol a 3-4. óra környékén megnyugodtam, és a 12. órára már kutya bajom nem volt. Onnantól kezdve a többi repülésnél (összesen még 7) úgy szálltam gépre, mint buszra. Ez olyasmi, amihez - akár hiszed, akár nem - hozzá lehet szokni. Most tudom, hogy hihetetlennek hangzik, mert én is azt mondtam az amerikai körutam előtt, hogy teljesen kizárt.
Amit tehetsz: vigyél zenét, könyvet. Tervezd a nyaralásod (vagy telelésed, vagy ami lesz), "hergeld" magad arra, hogy de jó lesz ott lenni! Ha lesz filmvetítés, akkor azt nézd. Semmiképpen se arra koncentrálj, hogy repülőgépen ülsz, hanem bármi másra. Tereld el a gondolataidat.
Nekem pl. az segített, hogy folyosó mellé kértem a jegyet, és nem ablakhoz. Van persze, aki pont ablaknál szeret ülni, a lényeg, hogy próbáld meg megszerezni a helyet, amit szeretnél, hátha úgy könnyebb. (A többi úton ültem már mindenhol, és nem számított.)










Pont múltkor olvastam, hogy a repülő a legbiztonságosabb jármű. Az autó meg a legveszélyesebb. Ha autóba bátran, minden félelem nélkül beülsz, akkor a repülőn pláne nincs mitől félned.
Ez olyan, mint hogy nagyobb az esély arra, hogy bele csap valakibe a villám, mint hogy egy cápa támadja meg. Mégis a cápáktól félünk, a villámtól nem. :) Érdekes dolgok ezek.




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!