Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Ezt átverésnek tekintenétek...

Ezt átverésnek tekintenétek egy baráttal szemben?

Figyelt kérdés
Az eredeti szakmám autószerelő, de csak néhány hónapig dolgoztam a szakmában, még 11 évvel ezelőtt. Másoknak nem is dolgozom maszekban, csak a saját autóm babrálom. Egy barátom 2007es automata a6os audijában elromlott a váltó, és először hozzám jött, hogy nézzem meg, de visszautasítottam, mondván nem foglalkozom ilyesmivel. Ezután elvitte hivatalos szervizbe és ott olyan árat mondtak a javításra, hogy az szinte gazdasági totálkárnak tekinthető...közel annyiba került volna, mint a müködő autó használtpiaci ára. Ezután eltelt néhány nap mire újra találkoztunk, és akkor mesétle hogy mennyibe kerülne a javítás, és azt mondta, hogy inkább eladja az autót, mert nem akar rá költeni. Szó szót követett, végül mondott egy elég alacsony árat, és alku nélkül megvettem az autót, úgy, hogy én magam nem ismertem az állapotát, szóval zsákbamacska volt. Végül 2 napi munkával (kb 2x6óra) és 9e ft ráfordítással sikerült megjavíanom és most teljesen jól müködik. Elmeséltem a havernak, hogy 9ezret költöttem az autóra, és teljesen kiakadt, mert szerinte átvertem.

2024. febr. 28. 13:19
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
39%
Mondd meg neki, hogy 2 millióval drágábban visszavásárolhatja.
2024. febr. 28. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
33%

Na ez van, amikor a jóskapista a garázssoron megjavítja 9 ezerért, a szakszervíz meg mond milliókat.

A jóskapistás baromarcú erre vajon mit reagál itt?

2024. febr. 28. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%
Tehát volt megfelelő összetételű szerszámacél, amiből CNC pontossággal legyálrtottad a fogaskereket, kicentríroztad, beedzetted úgy, hogy a helyére melegen kellett tenned, és ez mindenestül 9 ropit ért, ahha.
2024. febr. 28. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
100%

Elég nagy mesének tűnik a történet, de amúgy a haver szempontjából nyilván elég nagy átverés. Az meg főleg értelmetlen, hogy még el is dicsekedsz neki, hogy aprópénzért megvettél tőle egy autót.


Én is azt mondom, hogy visszaadnám, hozzá számolnám a magam költségét, utánajárás, munkadíj 100-200 ezer és kész.

2024. febr. 28. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
100%

Az tény, hogy a márkaszervizek viccesek tudnak lenni.


Munkatársamnak a céges kocsiban "kotyog" a motorban valami. Elvitte azt mondták 2 millió, mert motorcsere... Hát nyilván nem örült neki.


Majd utánajárt és akkor már azt mondták, hogy ja végül is elég az elkopott alkatrészt cserélni, akkor csak 800 ezer.


Utánanézett, az alkatrész 200 ezer újonnan, plusz munkadíj. De már nem 2 millió.

2024. febr. 28. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
100%

De minek mondtad el neki?

Mondta volna hogy 1 millába került és jó lett, akkor nem irígykedne.

2024. febr. 29. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!