Létezik kompresszoros dízelüzemű motor?
Benzinesekből sok ilyen van.
Sőt, olyan is létezik,hogy van rajta kompresszor meg turbó is.
Dízelből van kompresszoros?
Ha nincs, mi az akadálya?Ha van, akkor tudnátok mondani rá példát?
Ahogy írták már, a kétütemű dízelmotorok mind ilyenek, igaz nem feltétlen kompresszornak nevezik ott őket, mármint ami a feltöltést végzi, de az alapelv ugyanaz.
Ezek a motorok mind szelep és résvezérlésűek. Csak kipufogószelepek vannak rajtuk, illetve a hengerfalon vannak rések, ahol beáramlik a levegő és egyúttal segít átöblíteni a hengert. Viszont ez csak feltöltve lehetséges, a hengereket az úgynevezett légszekrény határolja, ebbe kerül a kompresszor által sűrített levegő és innen áramlik le a réseken.
Egyébként MO-on ilyen motor a Nohab és a 628-as sorozatú Szergej mozdonyok classic példányaiban van.
Autóiparban ez viszont nem igazán megvalósítható, egyrészt a helyigény miatt, másrészről pedig kis motoroknál arányaiban nem is volna gazdaságos, mivel maga a kompresszor arányaiban túl sok energiát emésztene fel.
Nem kötözködni szeretnék, de valami infot tudsz róla adni. mert eddigi tudomásom szerint erre nem találtak megoldást, mivel a motor egyszerűen képtelen volna friss levegőt szívni feltöltés/kompresszor nélkül...
Egy benzines kétütemű elvi felépítése nyilván kiesett, kezdve azzal, hogy jóformán minden henger alatt el kéne határolni a kartert, illetve az sem volna szerencsés ha olajpermetet vinne magával a levegő.
#10
Állandóan olvasgatom az autós cikkeket amikbe belefutok (és mindig ilyeneket dobál ki a fb), emellett a sajátokat is én szerelem tehát nem vagyok teljesen segg a témához, de soha nem olvastam erről a kompresszor-turbo megoldásról.
A feltötltő nélküli kétütemű dízelmotorokat izzófejes dízelmotoroknak hívták.
Hoffer traktorban volt ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!