Autóbalesetek. Halt már meg közeli hozzátartozótok? Miért történt?

Most itt lógó belekről meg ilyenekről akarnál olvasni?

Volt, kettő is, infarktus vezetés közben, az egyik egy Trabanttal állt fejre évekkel ezelőtt, gyakorlatilag esélye sem volt. A másik meg autópályán, telibevert hátulról egy kamiont a fentiek miatt.

Nem kívánom, hogy megtudd, milyen az, amikor a családban egy haláleset történik. Nehéz földolgozni....

És akkor jön egy kívülálló, aki részletgazdagon kíván tájékozódni és előre mély együttérzéséről biztosít.

Tudod mi ez? Turkálás vadidegen emberek érzelmi világában.

Gusztustalan.

A feleségem, és az 1 éves babánk haltak meg egy szőrnyű balesetben, lassan egy éve.:((( Frontálisan ütköztek, a feleségem egyből, a baba 3 nappal később a kórházban halt meg;(

Nem tudom, hogy hogy érted ezt h részletesen, de szerintem legyen ennyi elég, és ne akarj sosem egy ilyen brutális balesetet látni. Az egyik mentős aki próbált rajtuk segíteni, tartom vele a kapcsolatot, és azt mondta hogy sok borzalmas dolgot látott már a munkája során, de ez a baleset őt is megviselte, és az ilyeneken ők is nehezen teszik túl magukat. Főleg ha egy fiatal valaki hal meg.:(

Én pedig nem tudom magam túl tenni, és soha nem is fogom tudni, egy ilyenen nem lehet túllépni sosem. Rendszeresen járok pszichológushoz, és 1 év után is minden éjjel sírok miattuk...

Nem szeretném részletezni, örül az ember, hogyha kicsit mélyebbre tudja nyomni a kínt.

7 éve karambolozott frontálisan a menyasszonyom, azonnal meghalt. "Természetesen" Ő volt a vétlen... mindig a vétlenek járnak így. :-/ Részeg volt a másik sofőr, aki belerohant.

Nehezen fogadtam el - mert feldolgozni nem lehet szerintem -, zombi lettem, sokat sírtam, bezárkóztam magamba, stb., 4 év kellett az elfogadásig. Azalatt voltak visszaesések, pszichiátrián is kezeltek, meg jártam utána is pszichológushoz.

Már nem sírok, újra élek, mosolyogva emlékszem Rá, de azóta is egyedül vagyok és azóta is össze tud szorulni bennem valami, amikor eszembe jut, vagy az évfordulónk van, vagy a balesete évfordulója.

Nagyszülőmet vesztettem el egy átgondolatlan, és elkapkodott út miatt, 1995-ben. Alighogy hazaért 1 hét után a munkából, kb ki sem pihente magát rendesen pár nap múlva már ismét elvállalt egy munkát ami szintén távolabbi városban lett volna, vitt magával egy fiatal srácot aki épp akkor végzett kőművesként, a jogsija is friss volt, és már innen elindulva is a srácot ültette a kormány mögé nagyapám, a család több tagja is kifogásolta ezt, és mondták hogy ráér vezetni olyan helyen ahol nincs forgalom annyira de hajthatatlan volt az öreg, bár mindig is makacs volt, elindultak kora este, hajnalban csengettek, a kapunál két rendőr állt, nagyinak már az indulásukkor rossz előérzete volt, így tudta hogy baj történt, abban a pillanatban ahogy beengedte őket, a két rendőr is egy perc után tudta sírva elmondani hogy mi történt, mindvégig a srác vezetett szinte felügyelet nélkül sosem aludt el a kocsiban nagyapa ha Ő ha a lányai vezettek, itt meg valamiért elbóbiskolt, ezt megerősítette a srác is.

A fiú elbambult a sötétben és összeütköztek egy ifá-val, csak Ő élte túl.

Összetört a család, és bár kicsi voltam én is, a mai napig érezni hogy semmi nem olyan mint azelőtt, ma is élne, ha nem bízta volna az életét egy totál kezdőre, ismeretlen helyeken.

A harag már elmúlt, de szóba jön még időnként, ünnepekkor hogy ma is köztünk ülne ha nem vállalja túl magát, pénz ide vagy oda, nagyon nem érte meg, és feleslegesen vállalta a kockázatot.

Ez az egész az én életemet is valószínű végigkíséri mert minden autó utunk csak idegességgel telik mind a nagyi mind anyuék részéről, ami érthető, egy szem fiú unoka, nem szeretnének még egy ilyet átélni.