Honnan hová közlekedik az a személyautós, aki rendszeresen megy át a Lánchídon, megéri neki arra menni még dugóban is és pótolhatatlan veszteség érné, ha nem mehetne át ott?

Ennyi erővel menjen mindenki mindenhová kocsival csak azért, mert hátha mégis kell, hátha mégis rámtelefonálnak, hátha mégis eső lesz. De ugye érezzük, hogy ez így eléggé sánta érv.

Ez az egész egy nagy társasjáték. Érdemes utána nézni a fogoly dilemmának és az erre épülő XY játéknak.

Az ökológiai válság, az ezzel teljesen összefüggő általános emberi válság megoldása éppen az, hogy hajlandó vagyok-e a látszólag nehezebb vagy kényelmetlenebb megoldást választani azért, hogy az másoknak és rajtuk keresztül nekem is jó legyen. Hajlandó vagyok-e a 6 kiló krumplit azért villamossal vagy biciklivel hazavinni, hogy ne kelljen az autó. Mert ugye nehéz buszon nagy szatyrot cipelni, de ha nem kell mindent leaszfaltozni parkolónak, akkor lesznek terek, játszóterek, sétányok, és ha nem áll mindenki a dugóban, akkor lesz tisztább levegő. Tehát ha sokan tesznek erőfeszítéseket, sokan mondanak le az elsődleges látszólagos kényelmükről, akkor lesz élhető város.

Erre tanít Ferenc pápa is az Áldott légy! kezdetű enciklikájában.

Igaz, hogy van egy markáns véleményem az üggyel kapcsolatban és az is igaz, hogy ezt szívesen rátukmálnám sokakra.

De ettől még tényleg nem értem azt, amire eredetileg rákérdeztem. Tényleg nem tudom elképzelni azt az élethelyzetet, amit nem lehet megoldani a Lánchídon való átautózás nélkül. Mégis vannak, akik szerint nekik nagy érvágás lenne a Lánchídon az autóforgalom megszüntetése.

Ezeket a helyzeteket szeretném megismerni, megérteni.

Ha nekem Lánchíd fóbiám van, akkor minden olyan embernek is, akik ugyanúgy ki szeretnék onnan tiltani az autókat, ahogyan én. Szerencsére nem vagyok ezzel egyedül. Felvonulást és aláírásgyűjtést sem én kezdtem el az ügyben szervezni.

Csakhogy vannak még ellenzők, szintén nem kevesen, akikkel szeretnénk megérteni, hogy ők is jól járnának a forgalomcsillapítással, még ha ez elsőre hihetetlen is.