Van értelme megcsinálni és beleölni sok pénzt a "C", utána esetleg a "D" jogsi megcsinálásába? Mennyi az esélye annak, hogy kezdőként kapok melót kamionosként vagy buszsofőrként?
Elsősorban a "C"-t kéne, mert az ugye kell a "D"-hez. Mindenből a "normálisnak" van értelme, úgy sejtem. Mert a korlátozott kategóriák /C1, D1/ is ugyanolyan árban lehetnek, viszont nem vezethetek velük minden teherautót/buszt, míg a sima C-vel és D-vel igen.
A D-nél még annyit, hogy gondolom a "D+E"-t nem sok értelme van megcsinálni, mert azért nem túl gyakori, hogy buszsofőrként valaki még pótkocsit húzzon magával. /Eddig közúton is nagyon ritkán találtam ilyennel, hogy a buszhoz még pótkocsi volt kötve, ez is főleg inkább emeletes buszoknál./
Teherautónál viszont lehet, hogy lenne értelme a C+E-nek, mert lehet, hogy akkor több esély van, hogy felvegyenek, mintha sima C-m lenne, és pótkocsit nem húzhatnék. Vagy így még inkább nem vennének fel, mert nem csak a kamionnal, de a pótkocsival is el kell bírnom, és kezdőként ezt nem bíznák rám?
Meg úgy egyébként is: van értelme ezt az egészet megcsinálni? Ha a buszt nem is, de maximum a kamiont. Ha látják, hogy én például 2014-ben szereztem a jogsimat /nyilván megnézik ugye.../, és 2015-ben jelentkezek melóra, akkor felvennének? Rám bíznának egy egész teherautót? De gondolom, csak sima teherautót, pótkocsisat nem hiszem...
Gondolkozok nagyon, hogy mivel imádok vezetni, lehet, hogy ebből akarok majd megélni, de csak egy sima B-s jogsim van. Személyautón is kb. 1 év rutinom. Illetve talán kettő is megvan, de a többit úgy vezettem, hogy apum ott ült az anyósülésen /egyedül nem engedett el/. A jogsim viszont már 10 éve megvan, de csak 2009-ben kezdtem el vezetni. Rendszeresen egyedül tavaly október óta vezetek. Kamion/buszt pedig soha nem vezettem még, tehát még csak ki se próbáltam, hogy milyen. De azért agyalok ezen nagyon, mert sima B-s jogsival már lehetetlenségnek tűnik sofőri melót vállalni. Pizzafutárnak meg nem fogok elmenni, mert az autómat nem fogom tönkretenni vele.
Légyszi, válaszoljatok! A buszos + pótkocsis kérdésre is! :)
Persze, meg lehet szokni mindent, ez igaz. csak összehasonlításképpen kérdeztem. Valóban meg lehet szokni a kamiont is. Ugyanakkor a jóval kisebb furgont is. Ráadásul személyautóra van már 1 éves rutinom. Ugyanakkor írják, hogy ennyi rutinnal nem adnának alám céges személyautót/furgont. Céges kamiont meg igen!?!?!?
Azért kérdezem ezt így felháborodva /nem tőled természetesen, nem rád vagyok mérges :) csak erre a helyzetre/, mert eredetileg én a B-s jogsis vezetésből szerettem volna megélni, de írták, hogy mindössze 1 év rutinnal nem adnának alám céges autót sehol. Vagy ha mégis, akkor olyan helyekre, mint a DHL vagy a GLS futárcég, nagyon nehéz bekerülni.
Vagy van még a pizzafutár munka, amihez felvennének, mert ugye ők céges kocsit nem adnak, hanem szépen a saját kocsimat kéne koptatnom hozzá... Aminek viszont több oka is van, hogy miért nem fogom elvállalni.
Először döntsd el, hogy kamionozni akarsz, vagy buszozni!
"Elsősorban a "C"-t kéne, mert az ugye kell a "D"-hez"
Gondoltam szólok, hogy közel két éve már, hogy nem kell a C a D kategóriához, csak B és betöltött 24 életév.
Igaz, utánanéztem, valóban nem kell már C kategória a B-hez. Így már azért tényleg más felállások is lehetnek.
"2. A „C1”, „D1” alkategóriába, a „C”, „D” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére jogosító bejegyzést annak a személynek lehet érvényesíteni, aki „B” kategóriába tartozó járművek vezetésére érvényesített bejegyzéssel már rendelkezik." forrás:7. melléklet a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelethez
Megértelek téged is hogy B kategóriánál miért nem dolgozhatsz, de nagyobb géppel meg miért igen. De gondolkozz más fejével. B kategóriát kb. mindenki megszerzi, ez már szinte olyan mint egy általános iskolai bizonyítvány. Egy C+E kategória az meg olyan mint egy diploma. Ezt nem szerzi meg minden jött ment, egyrészt mert képtelen még ránézni is egy 18 méter hosszú gépre, nem hogy vezetni azt, másrész egyéb szakmában dolgozik, ha hobbiként nem érdekli, sosem lesz rá szüksége. Egy cukrásznak, villanyszerelőnek, meg amiket fel soroltál állást sosem kell ilyen kategóriás jogosítvány.
Remélem érted amit akarok mondani.
Na jó, de ez fordítva is igaz. A kamion- és buszsofőröknek nem lesz szükségük cukrász vagy villanyszerelői végzettségre, mert ők meg a vezetéssel foglalkoznak.
Amúgy abban igazad van, hogy mintha a B jogsi értéke már más lenne. Tény, hogy nem kevés olyan embernek is van, akik egy egyszerű parkolóból való kitolatást vagy utcában megfordulást sem képesek megcsinálni. Hogy a Youtube-on mennyi ilyet látni... :SSS De a videókból lejön, hogy ezeknek az embereknek még sima józan paraszti eszük sincsen. Ugyanis elég sok szituációhoz mindössze csak logika kéne, még csak nem is feltétlen vezetni tudás. de a szerencsétlen azt se tudja, merre tekerje a kormányt. Semmi átlátó képessége nincs. Azon után, hogy ilyenek is képesek a B-s jogsi megszerzésére, végülis érthető, ha szinte senkit nem vesznek fel B-s jogsis melóra céges autót vezetni /akiket meg igen, azok gondolom, protekcióval jutottak oda/.
Tehát ha elvégzem a C és a C+E tanfolyamot /Ha választani kell, hogy busz vagy kamion, inkább az előbbi. A busz inkább csak egy kószább gondolat volt./, akkor utána reménykedjek, hogy kezdőként kapok állást valahol? Bár hogy ha látják, hogy van teherautóra jogsim /tehát elvégeztem azt, amit nem minden jött-ment tud/, akkor onnantól már gondolhatják, hogy tudok személyautót is vezetni, szóval elvileg B jogsis céges autót is adhatnának alám... Mert eredetileg ez volt a célom. Ugyanakkor ha a C jogsi megvan, onnantól már lehet, hogy visszalépés lenne csak B kategóriában melózni.
Ne ettől a szakmától várd a megváltást a legutolsó szamkák egyike lett!
Ha nem tudsz más nyelvet és belföldön akarsz dolgozni akkor a busz egy kicsit talán jobb szerintem, ha tehehergépkocsit vezetnél akár itthon akár nemzetköziben akkor C+E-vel nagyobb esélyed van.
Már nem csak a waberers vesz fel kezdőket!
figyi , c mindenek alapja b jogsi mindenkinek van vaknak hulyének ,okostojásnak...ez alap a kreszhez. ettől fuggetlenul nem biztos tud is vezetni az illető.
b -hez hogy kapj melot van esélyed mert millio egy hirdetés van, de jo ha van 102 orvosi igy válalhatsz melot vele törvényszeruen !
c nem kis piskota hidd el amit ott tanulsz b hez köze nincsen, a kresz a szerkettan felépités szabályok vezetés idő 3 honap mire meg lesz a jogsid......és van egy jo pár vizsga , kresz szerkezettan munkavédelem. ,
utánna muhely tanulás és vizsga ,
majd rutin pálya és vizsga.
maj forgalom és vizsga. .....ekkor van c jogsid, de kell a páv 2 3 ahogy érzed melyik jobb neked mert páv nélkul csak 7.5 tonna alat vezethetsz, max 7.5 ! e felet kell páv- vizsga.
aztán e kategoria kell mert sok felé már nagyon ugy keresnek c-e jogsis vezetőt.
vagy ha felvesznek c vel.....majd fönök vesz egy potót neked nincsen, nem azt mondja veszunk fel még valakit,,,,ha nem jo hát vizslát akor sajna.
d kategoria megint mások a szabályok , de a legtöbb c nél van az a legnehezebb , sok a tilos tábla szabáloyk, vezetés idő stb......elözés mikor lehet mikor nem. stb hosszu a lista.
d nél másképen fordulsz mert kerék hátréb van.....
árban ca leg több , 200 000 ft mire oda érsz vége suli +vizsgadijak+páv+ 180-200 ezer ft .++++gki később ha buszozni akarsz vagy azt sem tudod mit tegyél le kombináltat ,,,drága de neked jo. mert még sokat vacilálsz.ez is olyan 160 felet van....
tehát kb sok pénz kell egy laza 800 000 ft legyen félre téve.c + pot jogsi+gki - 430 000ft ekor vezethetsz már kamiont !
d az 150 plusz vizsgadijak megint egy 180 mire vége....plusz gki ide is....felér egy c jogsizással már 350 000 már van buszos papirod .
jah és tud sok cég télen visszi turistákat sielni stb.....néha figyeld buszokat van utána kis potkocsi abba vanak zsákok si felszerelések ekkor már kell a d-e jogsi.
Utolsó:
Köszi szépen! Bár az írásmódod elég érdekes :DDDD, de azért nagyon szépen, hasznosan leírtál nekem mindent!
Az az igazság, hogy ezek az árak elég riasztóak. :( 800 ezer gondolom, csak arra az esetre kell, ha úgy ahogy van, mindent meg akarok csinálni... Bár ezt azért egyáltalán nem terveztem, hogy most akkor belecsapok mindenbe. Vagy ha nem is egyszerre, de fokozatosan mindent megcsinálok. Gondolkoztam csak a buszon, viszont ahhoz elég a sima C. Nem kell C+E. Bár így, hogy Harkonnen leírta, hogy elég a D-hez is a B, így agyaltam csak és kizárólag a D-n. És akkor már a D+E nem is kéne, mert azért pótkocsizás egy buszsofőrnél sokkal ritkábban fordul elő, mint egy teherautósnál. Valóban látok én is ilyen pótkocsis turistabuszokat, de elég ritkán. Szerintem két kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam ilyet életemben... /Na jó, maximum még egy harmadik kéz kéne hozzá, több nem./ Szóval ha úgy döntök, hogy buszozok, akkor kb. telibeszarnám a D+E-t. :))) Ráadásul még tutibb, ha valóban így van, hogy nem kell hozzá a C, ahogy Harkonnen írta...
Ha viszont C, akkor sejtem, hogy annak csak úgy van értelme, ha van hozzá C+E-m is. Egy munkáltató is biztosan jobban örül neki, ha hivatalosan is húzhatok pótkocsit, mintha nem tehetném. De ez esetben viszont a buszozást hagynám. Az összeset semmiképpen sem tervezem megcsinálni, mert az brutálisan sok lenne. :S Nem mintha így önmagában kevés lenne bármelyik jogsi is...
16-os:
Nem megváltás, de a vezetésen kívül nem sok dolog van, ami érdekelne. Még akkor sem, ha eddig csak személyautót vezettem, és buszt/kamiont még soha csak be sem indítottam.
Már leírtam pár hozzászólással feljebb, hogy nem akarok lenni villanyszerelő, kőműves, cukrász, orvos, nyelvész, történész, vegyész, mérnök, pék, asztalok, ács, kőműves, jogász, ügyvéd, stb... Most sorolhatok sok szakmát, csak megint arra akarok rávilágítani, hogy egyszerűen nincs, ami érdekeljen. A vezetés viszont nem ilyen. Az érdekel.
Olyat meg nem fogok csinálni, amit sok ember csinál, hogy elvégez például valami jogi szakot, lesz ügyvédi diplomája, ami aztán csak a vitrinben porosodik, mert tök mással foglalkozik végül és az ügyvédi szakma egyáltalán nem érdekli. Ezért én bele se fogok a fenti szakmák elsajátításába, mert tudom, hogy olyan szinten nem érdekelnek, hogy soha nem fogok foglalkozni velük.
A C vagy a D jogsit viszont szívesen megcsinálnám, mert mivel imádok vezetni, elképzelhetőnek tartom, hogy a jövőben van esély rá, hogy ezzel foglalkozzak.
Bár ahogy így végiggondolom, talán a buszozásra mégis több esélyt/kedvet látok. Ugye a kamionosoknak akkor jön a zsíros pénz, ha külföldön melóznak. Ezt én kizárom, mert hosszú hónapokra nem akarok távol lenni a családtól. Maximum belföldön valami meló. De így akkor inkább a busz.
Egyébként ha nem vezetés, akkor autószerelés is érdekel. Illetve mivel raktáros voltam az előző munkahelyemen, gondolkoztam egy targoncavezetői álláson is, bár ahhoz tanfolyam kéne... Ami nyilván nem annyiba kerül, mint egy C vagy D jogsi. :)
Szia!
Túl sokat variálsz. (szerintem)
Én kitaláltam elmentem és megcsináltam.
Ne azt várd, hogy megmondjunk szerintünk mi lesz?!
Senki nem úgy születik, hogy B C D E jogsi, meg PAV II vagy III van a tarsolyában és senkinek nincs rögtön több éves gyakorlata...
Egy biztos vannak kivételesen tehetséges sofőrök, akik zsigerből érzik a vezetést.
Mindannyian meghoztuk a döntést és lett,ahogy lett. ;)
Én konkrétan buszozni szerettem volna, már minden adott volt hozzá (C,D, PAV II) és terhes lettem.. a férjem hallani sem akart arról, hogy buszozzak, azután kicsi gyerekek mellett szintén nem tudtam menni.
Most 20év távlatában elmentem PAV ra, hogy megújítsam és úgy néz ki meg is kaptam azután irány a GKI, mert ez még mindig ott figyel a bakancslistámon. 😀
Szóval a kérdés az: MIT SZERETNÉL? ÁLMODOZNI vagy belevágni?
Üdv. V
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!