Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Öreg vas nem szarVAS?

Öreg vas nem szarVAS?

Figyelt kérdés

A kérdésem arra vonatkozna, hogy szeretnék egy öreg dízel autót vásárolni. A pénz eléggé szűkös, olyan 300-400 ezer körüli összegben gondolkodom egyelőre. Tudom, hogy ezért csak 20 év körüli autók jöhetnek szóba. A hengerűrtartalom 1.7-1.9 között, turbósnak jobban örülnék. Elsősorban Volkswagenben gondolkodom, de meghallgatok bármi mást is.


Mivel eddig csak benzines autókkal volt tapasztalatom, így segíthetnétek, hogy mire érdemes odafigyelnem, ami esetleg típus hiba szokott lenni, vagy csak olyan dolog ami egy dízelnél nagyobb törődést igényel mint egy benzinesnél. A másik dolog, ami elrettent, hogy míg benzinesnél 160-180 ezer kilométereket futott autók vannak ezekben az évjáratokban, addig dízelből a 350 ezer is elég gyakori. Ettől mennyire kell megriadni? Tudom-tudom, állapotot vásárolunk ebben a korban, de azért kétszer akkora futásteljesítmény jobban megriasztja az embert.


Van pár típus, ami tetszik és árkeretbe is talán belefér, ezekről ha mondanátok pár szót, akkor örülnék, de minden mást is meghallgatok. Próbálom számomra tetszési sorrendben írni az autókat:


Első körben ezek szimpatikusak:

1. Volkswagen Vento

2. Volkswagen Passat III (elsősorban a CL változat)

3. Volkswagen Golf III

4. Volkswagen Polo


Másodikban pedig ők (róluk tényleg nem sok infóm van):

1. Opel Astra F (Isuzu motoros)

2. Opel Corsa (szintén Isuzu)

3. Fiat Punto (régi 1.7 TD)


Szóval mit ajánlanátok, mivel járnék a legjobban? Fontos hogy azért biztosítás, illetve teljesítményadó is viszonylag alacsonyan maradjon, illetve ne egye le a gatyámat a torkosságával sem.


Válaszaitokat, tanácsaitokat előre is köszönöm!


2013. dec. 28. 10:59
 1/7 anonim ***** válasza:
88%

Pl.:

[link]


Azt el ne hidd már senkinek se hogy az öreg benzinesben 160-180 ezer van csak. Többség úgy gondolja hogy öreg autóban csak benzinest szabad venni, de érdekes módon a kilométer nem gyűlik bennük.☺

Az 1.7 Isuzu dieselbe bele lehet tenni 6-800 ezret is megbontás nélkül. volkswagent ennyiért nem biztos hogy kapsz normálisat, b vekiben is ez az ár csak az aljára elég. Viszont a B vektra azért pofásabb mint az F astra.

2013. dec. 28. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 szántóvető ***** válasza:

350 ezer Km már jogosan riasztja el a legtöbb érdeklődőt,azok a motorok már elérték élettartamuk végét,költeni kell rájuk.mellesleg 20 év alatt az gyanúsan kevés Km.

találomra itt egy feleannyiidős autó.ami mellette szól hogy csak 10 éves,jól felszerelt.hátránya a gyanúsan kevés a Km,alapos átvitsgálást igényel.

[link]

2013. dec. 28. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Annál a Fordnál oda van írva, hogy nem indítható. Csomót kell rá költeni, hogy abból autó legyen.


Ennyiért Opel B Vectra és Toyota Carina a legjobb választás. Esetleg egy Honda Accord, vagy jah, egy Astra.

2013. dec. 28. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Én a helyedben inkább sima szívó dízeles kocsikban gondolkodnék. A Vw 1.9 SDI motorja nagyon eltalált konstrukció volt, még ma is vígan jár vele sok kocsi. Igaz, sok km van bennük, de melyik hasonló korú kocsiban nincs. Egyébként jól írták előttem, 5-600 ezret simán ki lehet hozni ezekből a régi ketyegőkből, ha karban van tartva.


A Punto-t a helyedben én rövidtávon elfelejteném, olaszt ennyi idősen csak plusz rizikó megvenni.

A Passat-ot és a Vectra-kat is kivenném a sorból, ennyi pénzért azok nagyon le vannak harcolva.

Marad a Polo, Golf/Vento, Cors és az Astra. Ezekből még jókat lehet kifogni, mind az 1.9SDI-ből, mind pedig az 1.7D-ből. Azt már neked kell eldöntened, hogy elég a kisebb kocsi, vagy eggyel nagyobb méret kell, esetleg sedan-t szeretnél. Mert méreten kívül nagy különbség nincs köztük.

Fenntartásra is kb ugyanott van mind.


Én a magam részéről, ha jelenleg készülnék kocsit venni, és ezek lennének képben, egy Vento-t vagy egy F Astra-t választanék.

2013. dec. 28. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

14:40

Valóban a sima szívódiesel megbízhatóbb. De én mégis inkább TD-t ajánlanék. Mivel elég öreg kocsikról van szó így már nem nagyon beszélhetünk magas alkatrészárakról. 1.7 TD isuzu dieselhez akár 30 000-ért is kapni turbót, de jóeséllyel nem kell hozzá venni. Nem gyakran megy tönkre ez a turbo. És ha a turbo nem megy tönkre akkor a TD karbantartása sem költségesebb mint a sima dieselé, viszont a turbodieselek azért dinamikusabbak. És a turbodiesel hatásfoka jóval magasabb a szívó társaiénál, tehát a TD kb fél literrel eszik többet, de a turbo miatt meg a plusz fél liter miatt sokkal jobban szedi a lábát.

2013. dec. 28. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Citroen Saxo 1.5 D

Ennyiből csak szívót vennék.

2013. dec. 28. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Én is a rá szánt összeg miatt írtam, hogy szívó dízelt keressen inkább.
2013. dec. 29. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!