Ha már van autóra jogosítványom miért kell ismét vizsgázni ha motorra szeretnék jogosítványt?
Mert bár a B kategóriás KRESZ-ben is megkérdezhetik a motorral való parkolás szabályait, hiszen segédmotorra is érvényes, a rendes motor az viszont gépjármű. És létezik háromkerekű változat is.
Na meg ugye nem csak a KRESZ van az elméleti vizsgában, hanem vezetéstechnika és műszaki ismeretek is. Na, az viszont abszolút más.
Egy nagy motornak a kezelése teljesen más, mint egy autónak, vagy segédmotornak. Gondolj bele! Sokan életükben nem vezettek még robogót sem, csak talán ültek rajta, amikor a kocsmából a falu egyik végéből elvitte őket a haver a falu másik végébe. Itt azokról van szó, akik 10-20-30-40+ éve rendelkeznek jogosítvánnyal. Van akinek egyszerűen nem megy a motor. Maga a váltás sem, például. Sokaknak ez szokott a probléma lenni. Még egy kis motorral hagyján, de azért egy minimum 600-as motorra még szép, hogy nem kapsz jogosultságot, hogy vezethesd, sima B kategóriával. Máshol még szigorúbbak a jogosítvány megszerzés módjai, mint nálunk.
Ennyi erővel én is mondhatnám ugyanezt. Mármint feltehetném ezt a kérdést. Ugyani van A, B, C, E kategóriás jogosítványom. A kis rózsaszín plasztik kártyáról a D (busz) kategória hiányzik. Akkor én mit mondjak? :)
#14 A KRESZ tényleg annyiban különbözik, hogy sok szituációs kérdésben motor van autó helyett. :) Meg nem tudom, B-t még akkor csináltam, amikor nem létezett az e-Titán, de az A kategóriás e-Titánban eléggé rámentek az előzni tilos tábla pontos jelentésére, gépjárművel mit szabad mégis előzni stb.
Illetve ahogy fentebb is írtam a vezetéstechnika meg a műszaki ismeretek, amik persze a rutinvizsgának is részei, de az elméleti tananyagban van benne, és amit rutinvizsgán elméleti kérdésként el kell majd mesélni, azt is megkérdezhetik, pl: kuplung holtpont, láncfeszesség stb. Vagy pl. motoron egy kamion szélárnyékában elhaladva azért jobban megérzed, mint autón, és ezt is az elméleti tanfolyam tanítja meg, hogy ha majd forgalmi órán vagy a való életben ilyen szituációba kerülsz, mire készülj és mit kell tenni. Tehát az 55 kérdésből 45 az, amit B jogsival reflexből meg kéne tudni válaszolni mindenkinek, a maradékért fizeted ki a 20 ezret tanfolyamra és 4600-at vizsgára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!