Ilyenkor mit kellene tennem? Vagy mi a véleményetek? Veletek történt már hasonló?
2 sávos úton mindenkit letúrt egy mercis a belső sávban, Én a külső sávban mentem.
Amikor oda ért mellém megnyomtam a sávomban a gázt heccből, aztán lehagytam.
Utána el is vettem, beálltam normális tempóra.
Soroltam volna át a másik sávba, de alig akarta engedni a mercis.
Sikerült mögé besorolnom, lementünk egy körforgón ugyan arra.
Utána szintén 2 sávos út következett. Nagyon lassan ment előttem, 30-40km/h val 90-es táblánál, meg akartam előzni, amikor átmentem a másik sávba elém rántotta a kormányt.
Majdnem baleset lett.
Rajtam múlott hogy kikerültük a bajt.
Bemutattam neki meg rádudáltam, megelőztem, majd a piros lámpánál mögém állt, kiszálltak a kocsiból a cigányok, ordibáltak, az egyik megfogta az Autóm tetejét, féltettem hogy kárt tesznek benne, illetve verekedni sem volt kedvem egyedül egy kocsi cigánnyal.. úgyhogy áthajtottam a piroson, de ők jöttek utánam az egész városon, többször is majdnem belém jöttek. Próbáltak leszorítani, amikor kiértem a városból leléptem előlük.
23F
Csak olyan hihetetlen, hogy azért amiért a saját sávomba gyorsabb voltam mint ő akkor már játszunk a másik életével, de ő letúrhat mindenkit :D
Hülye cigányok
23:40
Mivel csináltam veszélyes szituációt?
Az előttem lévő teljesen üres sávba?
Áruld el Nekem
:)
Ha vannak előttem nem tudom nekinyomni.
Mert ráelőztél és beszálltál a játékába. Semmivel se vagy külömb nála...
12 vagyok
Az nem életveszélye szituáció ;)
Buta vagy
Azzal hergelem
Hogy gyorsabb vagyok? :)
Persze mindenki buta, csak te vagy az okos
14 vagyok
Attól mert valakit megelőzök
Nem ok arra hogy ezt csinálja :D
És ti sok fasszpó válaszolók nem előztetek soha?
Jogsitok sincs lemerem fogadni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!