Hogy lehet spórolni egy autón? Hogyan lehet a legalacsonyabb fentartási költségeket elérni? Tippek?
#10 "Napelemről kell tölteni, teljesen ingyen"
Ja még jó hogy a napelemet nem kell a jogszabály szerint a közös hálózatra kötni, annak érdekében, hogy az áramszolgáltató mérni tudja a fogyasztásodat és ezáltal megadóztasson téged.
Valamivel olcsóbb napelemmel az áram, de közel sincs ingyen. Amint elkezdtek elterjedni, az állam elkezdte tartani a markát. Pont úgy, ahogy az elektromos autók nyilvános töltése is szinte ingyen volt, most meg már drágább a töltés, mint a benzin.
#11 Eljátszottam a gondolattal, pusztán a humor kedvéért.
Az autóm jelenleg kb. 2 milliót ér. Ne legyen 30 millió, kedvezzünk egy kicsit, Tesla Model 3 18 milliótól indul, számoljunk azzal. 16 millióval drágább.
Évi átlag 13000km-t megyek, 6.2-es átlaggal, tehát évente elfüstölök kb. 800 liter benzint. 100-asat tankolok (csak hogy még viccesebb legyen a végeredmény), ami jelenleg 687 forint/liter, tehát évre levetítve 550 ezer forintot locsolok el benzinre. A 16 milliós extra kiadás 29 év alatt térülne meg.
Huszon.
Kilenc.
Év.
És akkor ez a legjobb eset, mert:
1. Feltételezi, hogy az EV-t ingyen töltöd, ami NEM IGAZ!
2. 100-as benzinnel számoltam, lehetne 95 is.
3. A Tesla Model 3-nál csak a városi cirkálók olcsóbbak, normális felhasználásra alkalmas normális autók ennél csak drágábbak lehetnek.
A valóságban ez a 29 év simán lehet 50-60-70 is. Ha a 16 milliós autó helyett 30 milliósat veszek, akkor rögtön 55 év körül lenne.
ÉLJEN A SPÓROLÁS! :DDDDD
#13 na, nem hittem hogy valaki megteszi.. :D :D :D
De amúgy jó a levezetés, tetszik.. mondjuk nekem az autóim 7,5-13 liter közt esznek.. de így is majdnem 20 teljes évig autókázom egy elemes izé árából :D :D :D
#18 Minden csak szakértelem és lehetőségek kérdése...
Swift témához csak annyit... Van egy 5-ös BMW-m, E39 V8. Régebbi, de pont ez adja a különlegességét. Mellesleg, a kora ellenére, bármelyik mai autóval felveszi a versenyt (nem csak sebesség terén). Persze ennek megfelelően vigyázok rá és semmiképp nem akartam napi szinten járós autónak használni.
Szóval a napi ingázáshoz, munkába járáshoz, városban szaladgálásra vettem egy régi Swiftet 400.000 forintért. Ez a 84 lóerős ferdehátú változatból a kínálat legalja. Nem is érdekelt semmi, egyedül azt néztem meg, hogy ne legyen durván szétrohadva, és hogy biztonságos legyen vele a közlekedés (fékrendszer és futómű egyes elemei). Persze ennyi pénzért voltak esztétikai és szerkezeti hibái is, de ez úgymond egy kísérlet volt részemről, hogy mennyire lehet olcsón kihozni a napi autózást. (Ha még a fogyasztással is spórolni akartam volna, akkor egy 1.0-s fűnyíró Swiftet veszek 150.000 ezerért, de nem akartam idegbajt kapni a lassúságtól.)
És hát higgyétek el nekem, hogy év alatt erre az autóra egy forintot nem költöttem a tankoláson kívül. Pedig nem kíméltem, sokszor elvittem szórakozni, ütni-vágni, na meg persze a napi közlekedésben sem tesznek jót a magyar utak semelyik autónak egy több éves periódusban. De semmi nem tört szét a futóműben, nem durrant el a fékcső, sőt még a betét sem volt teljesen használhatatlan.
Tehát a nulla forintot úgy kell érteni, hogy még olajcsere sem volt az autón. Se olaj, se víz, se fagyálló, se egy tömítés, se egy szilent, se egy fékbetét, abszolút semmi. A napi 100 km ingázással és az egyéb használattal két év alatt beleraktam kb. 70.000 kilométert. Itt lett vége a történetnek, mert az olaj bekekocsonyásodott a motorblokkba. A két év alatt viszont egyszer sem hagyott cserben, mindig indult elsőre, és nem is romlott számottevően az a kevés komfort, amit egy ilyen autó nyújtani tud.
Ezután (nem teljesen szabályos módon, de van bontós ismerős) kivonattam véglegesen a forgalomból és a falu határában hagytam játszani a gyerekeknek... Majd vettem egy másik ugyanilyen Swiftet, és azóta is azzal járok ugyanígy. Tehát ha valaki nagyon akarja, kb. ingyen is meg tudja oldani az autózást. Az ilyen Swiftek tényleg elnyűhetetlenek, csak olaj és víz kell bele (normál esetben :D), és soha a büdös életben nem fog tönkremenni a motorja.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!