Mit gondoltok a SUV-őrületről? 2 tonnás benga autókkal megéri centizni a parkolást Budapesten, de legalább "jól néz ki az autó"?
Mivel nem hagyhatod az út közepén az autót, így "megéri" centizni a parkolást.
Amúgy meg hiába "nagy benga állat" egy SUV, csak pár centivel szélesebb egy normál autónál.
A legtöbb nem annyira nagy és nehéz. Ne Land Roverből indulj ki.
Egy időben tetszettek nekem is, most már meguntam. Mindegyik ugyanúgy néz ki, semmi fantázia. Viszont a kényelmes rugózás és jó pakolhatóság továbbra is vonz, ezért kezdtem az emelt kombikat nézegetni.
Azért van előnye városban. Magasabb üléshelyzet, jobb forgalom-átlátás, jobb járdapadka-mászó képesség.
Az esetlegesen magasabb beltér a csomagtérben jelenthet plusz térfogatot, de nem feltétlenül.
Persze a divat is nagy úr, meg sokan azt hiszik, hogy ezekben nagyobb ütközés-biztonságban vannak, ami igazán csak a kisebb-könnyebb autókkal szemben igaz valamennyire.
Környezetvédelmi szempontból nem szerencsés divat, a nagyobb légellenállás és tömeg több emisszióval jár, elektromos esetén is, hiszen az áram megtermelése is legalább részben azzal jár.
Azért az autógyártók és vevők is észrevették, hogy ez az irány annyira nem jó mindenre, ezért szaporodnak a crossoverek, amik már inkább csak olyan "wannabe"-SUV-ok, személyautósabb méretekkel és tömeggel. A dizájnigényt ezek is kiszolgálják, barátibb forgalmi és emissziós tulajdonságokkal.
Nem latom az elonyoket:
1. Kilatni tokeletesen lehet barmilyen autobol
2. Hasmagassaguk kb azonos a sima autokeval
3. Csomagter egy hagyomanyos kombiban tobb van atlagos esetben
4. Nem ezert szaporodnakna crossoverek hanem mert konnyebb veluk teljesiteni az emisszios normàkat
#5:
"1. Kilatni tokeletesen lehet barmilyen autobol"
Minél magasabban ülsz, annál messzebb, több jármű fölött látsz át, szóval nem igaz.
"2. Hasmagassaguk kb azonos a sima autokeval"
Ez maximum a crossoverekre igaz, a SUV-okra nem.
"3. Csomagter egy hagyomanyos kombiban tobb van atlagos esetben"
Kombiban igen. És aki nem akar egy kombi hosszával vezetgetni?
Pick-upon is több csomaghely van, akkor az is érv most?
És azt írtam ,hogy esetlegesen, de nem feltétlenül. Szóval?
"4. Nem ezert szaporodnakna crossoverek hanem mert konnyebb veluk teljesiteni az emisszios normàkat"
De, pontosan azért szaporodnak, mert a vevőknek igénye van rá.
Az a vevőket annyira nem izgatja, az emisszióval mi van, őket az izgatja, hogy SUV-kinézete van. A gyártó, meg ahogy írtam is, pont erre gyúr, SUV kinézet kisebb tömeggel, légellenállással és járulékosan kisebb motorral, emisszióval. És még olcsóbban is tudják adni.
Ez egy win-win szituáció, a SUV-ok kárára és szerencsénkre.
Látom az előnyöket:
1. Jobban kilátni belőlük, mint egy átlagos autóból
2. Hasmagasságuk magasabb a sima autókhoz képest
3. Csomagtér akár egy kombi autóban
4. Crossoverek azért szaporodnak, mert erre van igény, ezt veszik
"a kilatas sz aztan rohadt mindegy"
Amennyiben téged csak az előtted haladó féklámpája érdekel a forgalomban, akkor igen.
De akkor valamit rosszul csinálsz. :)
Volt szerencsém már porig ültetett, alacsony üléses sportkocsit vezetni, hiába voltam nagy ablakfelületekkel körülvéve, párhuzamos forgalomban csak kilincseket meg lökösöket láttam magam körül, fingom nem volt, mi történik azok mögött. Nem egy jó érzés.
Átlagos személyautóban ilyen gond nincs... amíg nem csupa böszmedék SUV nem vesz körül.
A crossoverben (és a méretes családi egyterűekben, ahol szintén magasabban ülsz) van egy minimális kilátás előnyöd.
Már csak az értés is számít biztonságérzetben.
Szóval de igen, előnynek vehető szempont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!