Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Női kérdés autószereléssel...

Női kérdés autószereléssel kapcsolatban - van összefüggés a lent kifejtett két tény között?

Figyelt kérdés
Most jöttem haza vidékről, úgy 300 km-t vezettem. Az autó még új (számomra, amúgy 96os), így nem nagyon ismertem még ki. Mikor hazaértem, mentem még erre-arra, és kigyulladt az (ne nevessetek:) ) a kis olajos lámpácska a műszerfalon. Felőlem akár csodalámpás is lehetne, nem tudom milyen problémára utal. A másik, mintha nem lenne az autóban húzóerő. Ahol eddig emelkedőn 3-asban feljöttem, ott a 2-esben is nehézségei vannak, tényleg mintha nem lenne benne elég erő. Ezek összefügghetnek egymással? Autópályán, mikor jöttem haza, volt, hogy 150-et mentem, de 4ezernél nem pörgött többet. Lehet, hogy ezzel "vágtam haza"? Légyszíves, hozzáértők írjanak!:) Köszönöm!
2010. júl. 18. 12:15
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
Én is nő vagyok, nem bántásból írom, de az alap dolog, hogy ha felvillan az olajnyomásjelző, meg kell állni és utántölteni, mert tönkrevágod a motort. Az olaj, hűtőfolyadék és szélvédőmosó szintek elenőrzését és pótlását, az akkumulátor cseréjét már életem első autójánál is tudtam. Az ezen felüli szerelési munkákat természetesen autószerelőre bízom, de az alap dolgokat nemtől függetlenül meg kell tanulni, ha autót vezetsz.
2010. júl. 19. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:

17:21 vagyok


Igazán nincs mit, ha esetleg nem menne akkor írj.

Meg majd írd le hogy sikerült :D

2010. júl. 19. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:

17:21 vagyok, itt egy kis segítség: http://www.youtube.com/watch?v=7Z_Nb38CvLA


Hülye voltam, mert azt nem írtam, hogy miután kihúztad, szépen végigtörlöd az egészet, aztán úgy tolod vissza szépen és akkor lesz jó a mérés.

Mint a videón.


A 17:21 válaszomban a rongyot leírtam, de hogy mire kell azt már nem :DD

2010. júl. 19. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 A kérdező kommentje:
Igazatok volt, egy csepp olaj sem volt az autóban. Szerviz...
2010. júl. 20. 09:53
 25/27 anonim ***** válasza:

ÁÁÁÁ


Pont mint anno anyámnál, az egész műszaki részt lerendezték az oktatók azzal, hogy nőböl vagy, nemkell tudni, mayd valaki segít.


Amúgy nemkell feltétlen autószerelőnek lenned ahoz, hogy vezethess, de az égvilágon semmire nemvagy felkészülve, fogalmad sincs az egészről, lövésed nincs az autók müködéséről, mindezt egy olyan kocsival ami elég réginek számít, és még mellékesen neked új, és szokatlan, hát mitne mondjak nagybátorság volt elindulni+ 150 eket menni.

Tényleg nemsértésként írom, de még egy kérdés megfogalmazódott bennem miközben ezt leírtam, a szokásos napi kötelező ellenőrzéseket, amiket természetesen mindenki nagyíven lesajnáll, te hogyszoktad elvégezni?

Természetesen nem naponta, ember nevárja el senkitől, hogy naponta megtedd, de használattól függően 2-3 hetente érdemes valóban megnézni mindent.


Teljes jóindulattal ajánlom most figyelmedbe a következő oldalt:


[link]


Egyébként remélem, hogy a kocsinak nemlett semmi komoly baja, bár a motor biztos, hogy megsínylette, csak az a kérdés mennyire.


Ahogy írtad, zero olaj a kocsiban, innen nézve folyásra utal, ami tényleg szerelő.

Drukk, és legközelebb ismerd meg egy kicsit a kocsid mielött beleülsz.

2010. júl. 20. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:

Felfúrják, új dugókat raknak bele....stb.

Aztán kész :D

2010. júl. 20. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
Amúgy milyen autóról van szó? :(
2010. júl. 20. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!