Mi értelme kis autóban a dízel motornak?
A fas*t eszik a Yaris 5 litert városban :))
Amúgy konkrét példa: 3-as Clio 1.5 DCI motorral 4,4 liter 10 ezer km alatt az átlaga (!), ebben aztán minden van. Ugyanebből az 1.4 benzin legalább 6.5-öt eszik. Városban hatványozottan megnő a fogyasztása. 100 ezer km alatt semmit nem kellett költeni a DCI-re, legalábbis nem olyasmit, ami a dízelségére vezethető. Viszont 600 ezer forintot megspórolt fogyasztásban :) Ez az autó értéke körülbelül.
Felesleges ezeken a fogyasztás dolgokon vitázni, mivel teljesen lábfüggő dolog.
Amikor én leírom, milyen fogyasztások jönnek ki különböző autóknál, hülyének néznek.
Mint ahogy idős rokon is képes 13 literrel mászkálni az ignisével.
Hosszú időn keresztül a dízel olcsóbb volt mint a benzin (volt amikor jóval olcsóbb), és ezek az autók akkor voltak igazán népszerűek.
Ma már sokkal kevesebb "kis" autóba raknak dízel motort.
A barátom dízel Lupója 3,4 litert eszik városban 2 személlyel.
Pont a napokban voltam utas benne, és mutatta az óra.
"sokkal magasabb szervízköltség "
(...írják a savanyú benzines tulajok)
Az én dízel Mercim éppen 25 éves.
Még SOHA semmi sem romlott el rajta (a kötelező -kopó alkatrész- cseréken kívül), viszont 100ezrenként egymillió Ft-ot hoz vissza az üzemanyagon egy hasonló benzineshez képest.
Lassan meglesz a 3. millió Ft is....
18-as. És azt is beleszámoltad, hogy a dízelbe a kopóalkatrészek drágábbak és többminden van? Vagy ezt a 3 miliót hogy sikerült kiszámolni? 3 miliót spóroltál az üzemanyagon, viszont abból a 3 milióból kell a többletszervízköltséget fedezni.
Mostan ez jól is működik ha újonnan megveszed a dízelt, mert nagyon sokáig semmit nem kell rakölteni kb. Ha van egy kis szsrencséd akkor 200 ezret simán elmész vele hiba nélkül, megspóroltal vele akkor 2 miliót mondjuk, amiből utana tudod a szervízt fedezni,. De nem, ilyenkor szoktak eladni a dízelt mikor el kell kezdeni költeni rá. Első tulajnak megspórolt sok pénzt, megveszi a második tulaj, és ő még alig használta, cserélhet benne kettőstömegűt, használja egy kicsit, cserél benne turbót, aztán befecskendezőt, sorban kicseréli a kopó alkatrészeket, és csúnyán minuszba lesz, mert rákölt egy milió felett és alig ment még vele valamennyit, teljes anyagi csőd lesz a második tulajnak, mert ő már nem fog tudni annyit autózni vele hogy visszakeresse az üzemanyagon a motorra költött pénzt, mert mire kezdene közeledni ahhoz hogy kijöjjön nullára a biznisz addigra van benne 400 ezer km, és olyankor meg már jönnek az egyéb hibák, plusz megint kettőstömegű stb stb. Ráfizetéses lesz. Ezért nem ajánlják használtan a dízelt, ezért sz.r a dízel.
Viszont ha megveszed újonnan és te magad hajtasz bele 500 ezer kmt akkor bőségesen pluszba leszel vele anyagilag a benzinessel szemben..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!