A társkeresőkön miért nincsenek rendes lányok?
2 év tinderezés és 1 év fb társkereső (kisebbeket is próbáltam, butterfly, boo, veggly, badoo) után ezt tapasztaltam.
Egyszer beszélgettem, találkoztam egy zongorás csajjal, neki volt egy keramikus barátnője és azóta nekem ez az emberi minőség a mérce. Persze őket nem társkeresőn láttam, hanem én kezdtem őket követni stb. Ők mondták, hogy sosem voltak ilyen appon.
Azt láttam bennük, hogy jó családból jönnek (manapság már ez nagyon ritka, hogy a szülők tényleg szeretik, törődnek a gyerekükkel és nem túlkényeztetik vagy elhanyagolják, hanem figyelnek rá), érzékenyek, értelmesek, szelídek, szerények, alázatosak, lehet velük kommunikálni (!), nyitottak, törődnek a másikkal, bárhonnan is jött, nem néznek le senkit, soha senkiről nem szólnának egy rossz szót sem (persze ez túlzás, ha valakit bántanak, érthető, nem kell szentnek lenni, de értitek, nem irigykednek, pletykálnak, méregetik magukat másokhoz), kifinomultak.
Van bennük valami nemes, ami már nagyon ritka a mai világban, ahol a legtöbb lány közönséges. Még akik ilyen jó tanuló formák is, gyakran káromkodnak, g*ciznek, isznak, cigiznek, ami nekem nem szimpatikus, mert nem nőies. Ugyanakkor az említett lányok ugyanúgy tudnak jófejek, lazák, akár vadabbak lenni, pl. eljárnak edzeni, nyilván nem állat módon, de amúgy próbálnak emelni a súlyokon stb. Sőt, az ilyen lányokkal tud jobban az ember kikapcsolódni, benne vannak akár egy játékban, táncban, azt figyeltem meg sok lány meg alapvetően = telefon, cigi és ez a flegma stílus.
Az a problémám, hogy ilyen lányokkal szeretnék összejönni, de nem igazán találok. A társkeresőkön az emberek 80%-át likeolom, akik külsőre nagyon nem jönnek be (kövérek, vagy nagyon csúnyák, ennyire azért én is vagyok felszínes, meg alapvetően én is inkább jóképű vagyok, mint ronda), őket nem csupán. Kb. senki olyan nem likeol vissza, de amikor nézem a profilokat is, szinte nem is találok egyáltalán ilyen lányt, mint ezek az említett művész csajok (akik pedig foglaltak sajnos). Persze van aki rendesebb, de ennyire nem tűnnek ők sem jónak, meg általában lesz*rják az embert ők is. Egyrészt mert nem likeolnak vissza, másrészt volt akit láttam már több társkeresőn is, meg voltak közös pontjaink, alapból embereket próbál coacholni, csoportja is van, írtam neki fb társkeresőn, instán és nem jött semmi reakció, nem lehet velük még beszélgetni sem.
Szóval 1 db hozzájuk fogható matchem volt az összes társkeresőn így évek alatt, 1 egyetemista csaj, ő ilyen rendes, jólelkű, okos lánynak tűnt, igazából elengedtem, mert külsőre annyira nem jött be. Persze nyilván most jön az, h én vagyok hülye, de ennyire rossz lenne a helyzet, h tű a szénakazalban ezeken a platformokon az értelmes, kommunikatív lány, és ha találsz végre egyet, ne érdekeljen semmi, ő a megoldás? Értitek.
Kérdésem lenne az, hogy ha mondjuk átlagos kinézetű, rendes fiú, akar rendes lányt találni társkeresőn, miért nem talál? Én azt tapasztalom, hogy rendes fiút fog találni egy rendes lány. Nem könnyű, sok a k*csög. De itt vagyok én, vagy ott van a Boo-n láttam, hogy mennyi fiú, mennyi jó gondolattal ír a fórumba, tök értelmes, normális kinézetű srácok. Tinderen is regisztráltam egyszer nőként és bár egy idősebb, de 1 jófej, értelmiségi csávóval beszéltem rögtön.
Nyilván kérdés még, hogy hol érdemes próbálkozni? Konditerembe járok, de ott is inkább flegmának tűnnek a csajok, meg végig telefon/fülhallgató, nem is szeretik ha megzavarja őket valaki, volt, h egyik, másikkal próbáltam beszélgetni, kérdeztem segíthetek-e, de még ink. azt mondták nem és nem voltak nyitottak, barátságosak. Egyetemre járok, de ott durva férfi többség van, aki szimpatikus, neki van párja. Munkában szintén nem találkozok ilyen lányokkal.
Ezen kívül sok időm sincs. Néha voltam a Morrisonsba mostanában vagy fürdőben, ott beszélgettünk csajokkal, de általában annyi a vége, hogy ő csak a barátnőjével jött le sörözgetni, nem jön táncolni, nem érdekli semmi. Strandokon, fürdőben is ez volt, h együtt jöttek, nem nyitottak ismerkedésre. Bár igaz, olyan sokat én sem próbálkoztam ezeken a helyeken, de akkor ilyesmiben van potenciál? Csak én is ugye a minőség miatt is aggódok, ezért nem is jártam sokáig szórakozóhelyekre.
Talán azt mondhatnátok, hogy akkor miért nem járok ilyen helyekre, mint amit ezek a művészi, kifinomult csajok csinálnak, jóga, kerámia stb. Igazából azért mert nem érdekel :D. Ahhoz túl kevés időm van és túl drága és ott sem biztos, hogy valakivel összeismerkedek.
Több gondolatot is írnék, felvetődött bennem, mert én is hasonlót keresek, mint amit leírtál, csak fiúban. És ugyanúgy próbálkozom is, kevés sikerrel. Tudod, amikor a pasik profiljának 95%-án nincs is leírás, és/vagy ott virít a félmeztelen/cigis/"Gyere rám baby!" kép, akkor "intelligens lányként" mi okom lenne jobbra húzni őket? Profilok alapján keveseken akad meg a szemem (de ez élőben sincsen másképp) . Pont ez az, hogy mindenki VALAKI akar lenni, és csak pont önmagát veszti el közben, és azt nem látom a profiljából.
Azt írod, volt egy, de "külsőre annyira nem jött be". Látod, őt talán nem kellett volna elengedni. Gondolom nagy baj azért nem volt a külsejével (hiszen akkor rondát írtál volna, ahogy az elején is megtetted), csak éppen "hát úgy annyira most inkább nem". Mindig van valami kis kifogás. És így mennek el a jó lehetőségek. Ha igazgyöngyöt talál az ember, azt meg kell ragadni, és küzdeni érte a végsőkig, hogy meg tudd tartani.
Azon valóban érdemes ellamentálni, hogy te vajon megütnéd-e azoknak a lányoknak a mércéjét, akit keresel? És olyan-e a profilod, amit jobbra húznának? Nem a tömegnek kell itt tetszeni, hanem az adott célközönségnek.
Én egyébként "pályafutásom" alatt több ilyen férfit is megismertem (úgy értem olyat akit te lányban keresel, én meg fiúban) . Ritka faj, és nem lehet minden fáról leakasztani (ám pont ezért értékes): van hogy hónapokig nem is jön szembe senki "érdekes". Ennek ellenére vannak, és ugyanígy lányok is. Vicces dolog, de engem szerintem a karmám üldöz egyébként. :D Akivel megvan a kölcsönös összhang, mindig közbejátszik valami kis véletlen pl nincs ideje egy távkapcsolatra, külföldre megy hosszabb távra, vagy épp rájött, hogy csak barátság extrákkalra vágyik.
Jó tanácsot én sem tudtam adni (erre nem is lehet talán). De gondolom a kérdés célja is az volt inkább itt ismerkedés kategóriában, hogy bevonzza a hasonló gondolkodású csajokat, hátha a horogra akad valaki. Lám itt vagyok én is.
Minden jót. Remélem, megtalálod, akit keresel. :)
Utolsó ezt én is észrevettem, egyáltalán nem voltak jóképűek annak ellenére hogy azt állították hogy mennyire is azok, és képek után rögtön kiderült az igazság, és bizony jó indulattal átlag alatti szint volt az összes.
De igények azok vannak, a hozzájuk illő lányok(külsőleg) meg már büdösek számukra
Egyébként társkereső a legnehezebb terep, a vetélytársad az egész ország férfija kis túlzással, ha nem vagy a legjobbak közt ne is remélj semmi kiemelkedőt. Sokkal reálisabb a saját környezetben válogatni, ott csak a helyiek rughatnak labdába és az már mindjárt más
Ilyen filozofálással nem is lesz csajod,még az intelligensebb csajoknak se jön be.
Ők egy társa egy biztos támaszra várnak akiknek céljai tervei vannak nem okoskodás meg ilyen hozzáállás a dolgokhoz.
Szerintem az a zongorás csaj is egy nagyképű alak a kerámiás barátnőjével együtt.
A társkeresőkön pedig egy halom agyhalott némber van akik csak a beérkezett üzeneteiket számolják, de arra képtelenek hogy normálisan ismerkedjenek az illetővel.
Csak a hülye kifogások, messze vagy, kövér vagy, nem vagy az esetem, sokan írnak. Menjenek ezek a francba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!