Mennyire tehet tehet valakit tönkre lelkileg a hosszú távú magány?

Ritka esetben van akinek ez bejön.

Előbb vagy utóbb,de felüti a fejét a magány. Azzal meg nehéz lesz mit kezdeni, annyi bezártság után. Nehezebb beilleszkedni, párt találni. Ha valaki érzékenyebb, számára ez mindenképp erősebben üthet, és azt veszi észre, hogy nincs miértje az életének, túl magányos, üresnek érzi az egész létezést. Szerintem ezzel nem jó dolog játszani, könnyen megrekethet az ember, ahonnan nehéz kijönni. Szóval ki kell mozdulni, élni picit, és rájönni, hogy nem is rossz ez.

Akikben van még egy kevés, azok tudják, hogy egy kis akarattal lehet változtatni, van aki már beleadott sokat, de nem megy számára, elfáradt, feladná. Nos aki az utóbbiba tartozik, nyugodtan írjon rám, szívesen meghallgatok bárkit! :)

Elgondolkodtató, hogy mindig a kedves, jólelkű, jószívű, kedves férfiak lesznek magányosak... A hozzászólók is mind férfiak...

Persze, bemagyarázhatod magadnak, hogy jó egyedül, imádsz egyedül élni, de mindnyájan tudjuk, hogy a szíved mélyén vágysz egy nőre, akinek te vagy a szerelme! Arra a nőre, akivel este szexelhetsz, összebújhatsz, kézen fogva mehetsz az utcán, közös élményekeket szerezhetsz új helyek felfedezésével!

Minden férfinek megmelengeti a szívét, ha nem az üresen kongó házba kell hazamennie esős hétköznapokon, hanem valaki szeretettel várja őt otthon!

Ha a férfi nem egy bunkó sggfej, aki úgy beszél a barátnőjével, mint egy állattal, vagy ha nem gazdag, nem kifejezetten jóképű, akkor magányra van ítélve...

Igazságtalan az élet, nemde?

Bezzeg, ha nő vagy, lehetsz akármilyen ocsmány, mert p.na van a lábad között, és valamelyik csávónak így is kelleni fogsz...

Nem csoda, hogy az öngyilkosok 95 százaléka férfi...

#15

Az írásod első részével teljesen egyetértek.Nagyképűség nélkül tartom magam ilyennek.És persze,pontosan azokra vágyom,mint amiket leírtál.És az az egyik legrosszabb,mikor hazaérek,és nem vár senki!

Viszont amit a második részben írtál azzal nem értek egyet.Én nem vagyok jó külsővel megáldva,de csúnya sem vagyok.Nekem lett volna lehetőségem olyan nővel megvalósítani az álmaim,aki nem ütötte meg azt a szintet,ami kiváltaná a vonzalmat.Normális volt,kedves volt,megvolt a közös hang,de egyszerűen nem vonzódtam hozzá.És inkább egyedül maradtam,minthogy egy megalkuvós kapcsolatba belemenjek.Viszont ezt visszafordítva én se várhatom el hogy olyan álljon le velem,aki számára nem vagyok vonzó.Az hogy olyannak születtem amilyennek nem a nők hibája :) Ez van,ezt kell szeretni,el kell fogadni.Én sose gondolkodtam az öngyilkosságon,pedig voltak problémáim.Próbálok mindig pozitív lenni,és bízni abban hogy valaki olyannak tetszem meg egyszer,akihez én is vonzódom.És mivel volt is már rá példa,ezért nem alaptalanul vagyok optimista :)

12-es voltam.

Úgy látom egyre több ember érzi magányosnak magát mostanában. Elolvastam az eddigi válaszokat, nem értek egyet a nőket lenéző véleményekkel, sem a férfiak hibáztatásával, sőt, azt sem gondolom, hogy bármi is a kinézetnél dőlne el.

Talán hasonló helyzetben vagyok én is. Egyedül élek, szeretek is egyedül élni, csak néha hiányzik, hogy legyen párom, azért is, hogy bizonyos fétiseket kiélhessek, illetve szeretnék is gondoskodni valakiről. Lassan egy éve nincs senkim, szociális fóbiás vagyok én is, azt vettem észre, hog leginkább makacsságból nem vagyok hajlandó ismerkedni. Abból különbözünk, hogy én azért hétvégénként - leginkább este - találkozom a barátokkal. Hétköznap dolgozom, akkor a munka miatt nincs időm társasági életre a munkahelyen kívül.

Úgy gondolom, hogy egyszerűen csak el kell fogadni a helyzetet, had jöjjön aminek jönnie kell. Lehet, hogy lesz párod, lehet, hogy nem. Lehet így is teljes életet élni. Semmi sem biztos, el kell ezt fogadni.

Egy aszociális (köznyelvben helytekenül antiszociális) ember biztos jobban bírja a magányt, mivel neki nincs szüksége kapcsolatokra.

Ellenben egy extravertált személy viszont valószínűleg nem bír sokáig egyedül maradni.

Azonban ugyan úgy lehetsz magányos emberek között is. Ez nem ettől függ.