Ha utálom a cigit és a piát akkor esélytelen a barátkozás a legtöbb emberrel?

Soha nem voltam oda az alkoholért. Mindig az lett volna, hogy a többiek isznak én meg csak ülök ott némán. Sok barátom volt gyerekkoromban és falkavezér is voltam, atlétikában érmeket nyertünk a csapattal. Felnéztek rám a többiek.

Aztán középsuliban meg a semmiből hirtelen mindenki az alkoholról beszélt. Ha nem arról beszéltél, hogy hétvégén hogyan b@sztál be, akkor kinéztek, kiközösítettek. Emiatt nem jártam társaságba a "menő" gyerekekkel, a "lúzerekkel" meg nem akartam barátkozni. Idővel a "lúzerek" is társaságba jártak és gondolhatod.....ittak.

Most már harmincas éveim közepén járok, nincs egy barátom se. Ha visszamehetnék az időben, akkor nem biztos, hogy másképp lenne a helyzet, mert nem arról van szó, hogy gyűlölöm az alkoholt. Egyszerűen nem tetszik az íze. Sör, bor, pezsgő, tök mindegy. Számomra olyan érzés, mintha mérget innák.

Az én koromban az, ha két férfi összeül egyet dumálni, ott a sörözés az olyan, mint a levegővétel. Elkerülhetetlen. "Mi az, te nem iszol?"... inkább nem is erőltetem. Na és a nők? Egy az, hogy ők is lenézőek az ilyen különcökkel, mint én. Kettő, nem járok el társaságba. Három, nincsenek barátaim. Csak a jobb kezem maradt, pedig csúnya se vagyok. Ami önbizalmam volt az mind köddé vált az elszigeteltség végett. Sokáig nem az alkoholra haragudtam, hanem az emberekre... aztán saját magamra. Most tiszta szívemből gyűlölöm az alkoholt és mindazt a jót és örömteli pillanatot amitől megfosztott és másokat a rabjaivá tett.