Babánk elvesztése után-hónapok múltán is- depresszió, agresszió, bűntudat?

A jövőbe kéne tekinteni és nem a múlton rágódni. Miért van bűntudatod?

Tudom, nem vagyunk egyformák, de azért egy 10 hetes terhesség még nem olyan előrehaladott, hogy 5 hónapja mély depresszióban kéne lenni. Sajnálom, hogy ez történt veletek, biztosan nehéz feldolgozni, de 5 hónap alatt azért már sikerülnie kéne és tovább kéne lépni. Visszacsinálni úgysem lehet, viszont bele lehet vágni egy újabb terhességbe. Ez kéne, hogy a terv, a cél legyen. Nem a sebeket nyalogatni, meg egymással kiabálni, hanem mély levegőt venni és nekivágni!

Inkább a jövőt kéne tervezni, belevágni a babaprojektbe és arra koncentrálni.

Ne engedd át magad ennek az érzésnek. Tudomásul kell venni, hogy -bármennyire is közhelyesen hangzik- a természet gondoskodik arról, hogy a "selejt"-ből ne legyen "késztermék". Ezek a kb. 3 hónapos terhességnél előforduló vetélések legtöbbször magzati genetikai ártalmakra vezethetők vissza. A biológia nem dolgozik 100%-os hatékonysággal és sikerrel és ez az egyik szelekciós megoldása. Gondolj a gyümölcstermő növényeknél szintén előforduló természetes gyümölcshullásra, amikor az almafa alja tele van 1-2 cm-es kis zöld lehullott almákkal.

Amikor a menyem elvetélt kb. hasonló korú terhességgel, mi is nagyon szomorúak voltunk, de közel egy év után a következő terhessége minden komplikáció nélkül egy gyönyörű babával sikeredett. Olyan is előfordul, hogy az anyag szervezete nincs felkészülve hormonálisan vagy egyéb módon egy terhesség kihordására. Fel a fejjel, le kell küzdeni a depressziót.

Sajnálom, ami történt, de én is csak azt tudom írni, amit már itt előttem is. Meg kell rázni magad, talpra állni és a jövőbe tekinteni. Nem próbálkoztok újabb babával? Ennyi idő után már össze is jöhetne, sőt már lehetnél 6-8 hetes kismama is, hiszen 2-3 szünet után újra lehet próbálkozni.

Én értem a fájdalmadat, de gondolj abba bele, hogy a természet így döntött és még időben közbelépett, hogy ne beteg gyereketek szülessen. Az kinek lenne jó?

Én 2 hete tudtam meg, hogy a 22 hetes kisbabánk meghalt!!! Gondolj bele, már a félidőn is túl voltam. Meghalt és úgy kellett világra hoznom! Na ez az, amit borzalmas átélni és feldolgozni! És még nálam vannak borzalmasabb esetek, amikor valaki a szülése előtti héten veszíti el az egészséges gyermekét. Én nem érzem, hogy depressziós lennék. Sírtam 1 hétig és most is minden percben eszembe jut, de talpra kell állni és a jövőre koncentrálni. Én alig várom, hogy leteljen a 3 hónap és újra próbálkozhassunk. Tudom, hogy a következő terhességemet végig tudom vinni és egy egészséges kisbabánk lesz!

Fel a fejjel!

Aztán elárulnak a kedves lepontozók, hogy miben nem volt igazam?

Bűntudattal van, felnott nőként lánynak tartja magat, evidens, hogy önértékelési zavara van, azon pedig csak pszichológus tud segiteni.

Javaslom neked a fb-on az Angyalok szülei csoportot. Rengeteg sorstárs és rengeteg segítség vár rád. Hasonló picit a történetünk, nekem 11. héten volt missed ab március 1-én. Nem vagyok depis, de szerintem sokban köszönhető a csoportnak is. Próbáld meg, segít! Sokat!

Üzenném az illetékes hozzászólóknak, hogy igenis egy ilyen korai terhesség elvesztése is nagy trauma és az ilyesfajta hozzáállás, hogy "mit kell rajta hisztizni" csak nehezíti a gyász feldolgozását. Az a baba is a részünk volt, vártuk, senkinek sincs joga megkérdőjelezni a fájdalmunkat!