Pénteken lesz missed ab. műtétem. Nagyon félek. (többi lent) másis volt így?

Először is, sajnálom, ami veled történt. Én kisgyerekkoromban voltam műtve mandulámmal meg 15 évesen lábammal. Akkor még eszembe se jutott aggódnom. De 30 éves fejjel már igen. Tavaly májusban volt egy vetélésem, amit így utólag azt mondom, kaparással kellett volna befejezni, mert nem tisztultam ki, és lehet, hogy azért vetéltem el újra. Akkor még nem álltam kész egy kaparásra. Aztán megint terhes lettem, 8 hetesen nem volt szívhang, gyógyszeres befejezés, de sajnos nem tisztultam ki, majdnem elvéreztem, sürgősségi kaparásom volt. Na akkor már úgy éreztem, készen állok, inkább az, minthogy meghaljak. És nem is olyan nagy dolog. A lábammal volt fizikai hatása a műtétnek, mert nem igazán tudtam lábra állni, ott volt a heg. A kaparás után csak gyenge voltam a vérveszteség miatt, de olyan volt, mintha "nem történt volna semmi" valamilyen szinten. A lelki részébe most nem belemenve.

Most már, ha megint megtörténne, készen lennék rá, de remélem nem fog megtörténni megint...ezen a dolgon senkinek nem szabadna keresztül mennie.

Próbálj meg lelkileg valahogy felkészülni péntekig, de meglátod, nem lesz semmi baj.

Ugyanígy voltam! Életemben nem altattak előtte, viszont tavaly októberben missed ab-om volt, így műteni kellett. A legjobban az altatástól féltem hasonló okok miatt, mint te. A műtét után a nővérek megdicsértek, hogy milyen jól bírtam az egészt. Kb. húsz percig voltam altatásban, aztán még a műtőágyon ébresztgettek. Pár másodperc leforgása alatt teljesen a tudatomnál voltam, egyből kapcsolatban, hogy hol vagyok és miért. Hordágyon vittek a kórterembe és onnantól szigorúan egy órán keresztül feküdnöm kellett. Ez alatt az egy óra alatt úgy visszazökkentem, hogy a műtét után 2-3 órával már barangoltam a kórházi folyosókon (nem bírtam ott feküdni a kórteremben). Aznap este már otthon is voltam. Nem volt sem szédülés, sem hányás, sőt, enni is tudtam. Nagyon kicsi dózist kapsz (a testsúlyod alapján), így nem kell félned. Ha már az altatásnál tartasz, akkor a legrosszabb dolgok mind mögötted vannak. A laminária felhelyezése volt nekem egy olyan átütő erejű és fájdalmas esemény, hogy ha így fél év távlatából visszagondolok, akkor is beleborzongok. Viszont az meg nem volt több 10 másodpercnél. Így összességében fizikailag kibírható. A lelki része, amikor már otthon vagy, az a nehezebb szerintem.

Sajnálom, hogy veled is megtörtént. Fel a fejjel!

Szia!

4-es vagyok igen azért írtam hogy nekem is fájt,van aki jobban bírja a fájdalmat és annak csak kellemetlen!Örülök hogy jól/jobban vagy!Ha valami kérdésed lenne írj nyugodtan!Gyógyulgass! :)