Hogy lehet feldolgozni egy missed ab-t??
Nekem 3x volt.
Inkább ez, mint egy olyan gyerek aki nem tud teljes életet élni.
Írj neki egy levelet melyben elbúcsúzol tőle és küldd el neki a levegőbe egy lufival.
Ugyanúgy gyászold meg aztán kinek mi jön be. Van aki munkába temetkezik, más nyaralni megy felfedezni önmagát,megint más pszichológushoz megy. Amikor úgy érzed lezártad akkor még lépj tovább.
Fontos hogy megosztd ezt az érzést a pároddal is,lehet ő is gyászol csak nem mutatja ki. Legyetek egymás támaszai.
Ami nekem segített, hogy arra gondoltam, nem tehetek róla, mindent megtettem, hogy velünk maradhasson, de valamiért nem akart megszületni és ennek biztos jó oka volt. A környezetemben, családban több vetélésről is hallottam, így tudtam, hogy nem vagyok egyedül. A családom támogató, amikor tudtam róla beszélni, volt kinek, de amikor nem, senki sem erőltette. Aztán azon a napon, amikorra ki volt írva, megtudtam, hogy ismét babát várok. Azóta arra gondolok, hogy ha akkor nem vetélek el, most nem lehetne velünk ez az - egyre nagyobb - kincs.
Teljesen érthető, hogy így érzel, de remélhetőleg idővel sikerül elgyászolnod!
Nekem valószínű most lesz a harmadik.
Fizikailag semmi, lelkileg a padlón vagyok
A műtéttől nem kell félni, hidd el, sem közben, sem utána nem nagyon érzel semmit az egészből.
Nekem egyébként utána jobban sikerült feldolgozni a traumát, akkor éreztem úgy, hogy fizikailag is túl vagyok rajta.
Szinte biztos, hogy valami betegsége lett volna a te babádnak is, erre gondolj, és semmiképp ne hibáztasd magad.
Ja, és ha az orvos nem javasol mást, akkor minél hamarabb kezdjetek el újra próbálkozni, egyrészt ilyenkor elvileg nagyobb eséllyel esel újra teherbe, másrészt nekem segíteni szokott, ha a jövőbe tekintek és nem a múlton rágódok.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!