Akinek volt már vetélése, mi volt a reakciótok?

Ezt hogy érted? Az elejétől éreztem, hogy ez lesz a vége. Voltam ügyeleten, kaptam gyógyszereket, mindent megpróbáltak, de nem segített. Aznap reggel akartam dokihoz menni, hogy bólintson rá, hogy abbahagyhatom a progit, mert nem lesz már ebből semmi. Arra keltem, hogy vérzek, és vérzek, akkor veszítettem el. Az orvos már nem látott semmit😥

Tervezett baba volt, nagyon örültünk és 3 gyerek után nem gondoltuk, hogy velünk is megtörténhet... és mégis. 8 hetesen állt meg, 11 hetesen volt a műtét. Nagyon megrázott, de 3 hónap utan ismét próbálkoztunk. Sikerült. Végig rettegtünk, majd mégegyszer megtörtént ugyanaz. Akkor eleve úgy álltam hozzá, lehet megint ez lesz, így nem éltem bele magam. A műtétre is hidegen mentem. Persze, nagyon fájt, de valahogy fel voltam rá készülve. Nem értettük és nem is próbálkoztunk, csak 7 hónap múlva. Addig egy vizsgálatot végeztem el, ami nem mutatott ki eltérést meg kértem progeszteront. A napokban születik a szivárványbaba, de rettegés az egész terhesség. Még így, a végén is. Vajon minden rendben van-e?

Valószínűleg volt két nagyon korai, ami hivatalosan nem is számít vetélésnek, hiszen nem látta orvos. Ezeknél nem is éltem bele magamat, hogy terhes vagyok, csak reménykedtem, hátha. Ezen kívül volt egy a 11. héten. Itt már 2 hete nem éreztem magam terhesnek, de mindenki győzködött, hogy nyugalom, rendben lesz. Amikor elkezdtem vérezni, úgy mentem be az orvoshoz, hogy sejtettem mit fog mondani. Már rég nem élhetett, kisebb volt, mint az előző ultrahangon. Az első reakcióm az volt, hogy "Meghalt a baba?" Amire az orvos kioktatott, hogy nem baba, csak embrió, nézzem meg, nem ver a szíve (ez az orvos köztudottan nem egy kommunikációs nagyágyú). Utána eléggé magam alatt voltam/voltunk, de jobb volt így, mint ha a 2 nappal később esedékes 12 hetes UH-on derül ki úgy, hogy nem is számítok rá. Ismerek ilyet. A legrosszabb az volt, hogy a leendő dédnagymamának nem sokkal korábban mondtuk el, hogy tartsuk benne a lelket és ő teljesen összetört a vetéléstől. A másik rossz, hogy a következő terhességemnél nagyon sokáig nem mertem magam beleélni. Utólag azt mondom, hogy ha ez a terhességem megmarad, akkor meg a kisfiunk nem születhetett volna meg (arra a napra lett volna kiírva az elvetélt baba, amikor megtudtam, hogy ismét terhes vagyok).

Gusztustalan volt pontozni egy ilyen kényes kérdést. Mindenki másképp éli meg.

Mi volt a reakció? Hát ritka kivételektől eltekintve ez nem egy vidám esemény, szóval nem nehéz kitalálni. :( Mi későn kezdtük a gyerekprojektet, nem is számítottunk spontán terhességre. Mikor orvoshoz mentem már 7-8 hetesnek kellett volna lennie, de 5+4 hetes volt a méret alapján és csak üres petezsákot látott. Hazaküldött pihenni, hogy hátha csak egy késői ovuláció volt, de sajnos 2 nap múlva vérezni kezdtem és progi mellett is elvetéltem otthon. 2 napig tartott, nem volt nagyon borzasztóan fájdalmas, nem volt túl erős a vérzés, de azért görcsöltem rendesen. Utána visszamentem a dokihoz, "szerencsére" teljesen kiürültem és nem kellett műszeres befejezés. Szomorúak voltunk, de a korom miatt már az is csoda volt, hogy ez spontán összejött, szóval azért nem lettem depressziós vagy ilyesmi, mentünk tovább a vizsgálatokkal, lombik stb.