Miért panaszkodnak/mártírkodnak többet azok akik pár hetesen veszítették el a magzatot?

Őszinte részvétem.

Ugyanakkor egyetértek az előző válaszadókkal. Ez nem a megfelelő út. Engedtessék már meg mindenkinek, hogy meggyászolja a vesztesegét, bármikor is volt az. Egy barátnőm sorozatban 4 vagy 5 (már én sem tudom) babáját veszítette el az első trimeszterben. Az ő fájdalma milyen?

És mi van azokkal, akik mondjuk sok év próbálkozás és lombik után veszítik el?

És azok, akiknek már ketyeg a biológiai órájuk?

Nagyon sokféle élet és sokféle fájdalom van, de az biztos, hogy a gyász feldolgozásában semmit nem segít, ha másokéval hasonlítod össze a sajátodéval.

Kolléganőm a 2 éves kisfiát veszítette el mákbetegségben. Végignézte, ahogy szenved a gyereke és meghal. Mit szólnál hozzá, ha azt mondaná, hogy az ő fájdalma sokkal előrébbvaló, mert te "csak" egy 3. trimeszteres magzatot veszítettél el, úgyhogy ne mártírkodj. Azt mondanád, hogy igen, igaza van és mártírkodsz? Ugye, hogy nem. Kikérnéd magadnak.

Sajnálom, ami történt és bízom benne, hogy csak a veszteség miatt van benned ennyi gusztustalan és gonosz gondolat. Akit te most mártírnak nevezel, ugyan úgy elveszített egy gyereket, akit nagyon vártak. És akiért lehet éveket küzdöttek. Nem vagy te senkinél több, hogy ítélkezz.

Csatlakozom a többi válaszolóhoz. Türtőztetem magam és nem mondok egyebet, mert bízom abban, hogy csak a fájdalom beszél belőled, és normál esetben nem jutnának eszedbe ilyen szemét gondolatok.

Részvétem.