Hogyan lehet ezt feldolgozni? Hogyan lehet ezzel együtt élni?
Sziasztok.
Tudom, van egy csomó facebook csoport, ott is kérdezhetném, de az ismerősök nyaggatására nem vagyok kíváncsi.
Szóval ma pontosan 2 hete itthagyott minket örökre a második kisfiunk a 34. héten. Makk egészséges volt. Az a nyomorult köldökzsinór volt az oka, hogy nem élhet velünk. 3x volt rátekeredve a kis nyakára. Egyszerűen nem tudom elfogani....hogy lehet ilyen kegyetlen az élet? Miért történik ilyen. Egy ártatlan kis Manócska volt. Semmi rosszat nem tett. És már lehetősége sincs rá. Nem tudom mit tegyek. Élni sincs kedvem, pedog itt a 3 éves csodálatos, okos, ügyes nagyfiú, de ő is annyira várta az Öcsit...es nem érti miért nem jön. Nem akarja hogy angyalka legyen. Kéri vissza. Várja.... És ez annyira borzasztóan nehéz.
Szeretnék visszamenni az időben, ami nyilván lehetetlen....de nem tudom elfogani. Nem megy. Állandóan csak sírok. Vagy épp magamba fojtom a kisfiam miatt.
Mennyi idő kell, hogy ez enyhüljön? Hogy ne gondoljak rá minden percben? Hogyan lehet ezen 'túltenni' magam? Hiszen annyira vágytunk rá is, annyira vártuk Őt is.
Megszakad a szívem. Úgy érzem nem élem túl. Nem akarok létezni, hogy ne fájjon ennyire.
Voltam pszichológusnál még a kórházban, de úgy érzem egyáltalán nem segített és nem is tud. Senki sem tud. Nem lehet ezen segíteni.
Nagyon szeretnék tesót. De nem tudom hogyan tudnám viselni a következő terhességet. Úgy érzem egy újabb baba talán enyhíteni tudná a fájdalmam, de nagyon félek. A sok 'mivan ha' kérdés itt járkál a fejemben.
Egyre idősebb is vagyok, nem szeretnék túl későn sem babát, nem szeretnék kicsúszni az időből sem, de újra próbálkozni sem lehet hamar, mert sajnos ismét császár lett, mert ömleni kezdett a vér, levált a lepény. Így gyanítom egy évet kellene várni, de az olyan hosszú idő. Biztosan kockázatos lenne az újabb terhesség, ha idő előtt jönne. Félek...és nem értem. Nem értem miért történt velünk ez, és miért így. Miért nem sikerül a természetes szülés? Miért nem adatik meg nekem az, hogy úgy szülhessek ahogy én szeretnék? Miért ilyen kicseszett ez a világ? Annyi miért kérdésem van és soha senki sem fog tudni válaszolni rá.
Ha valaki sajnos járt hasonló cipőben, szívesen olvasom a történetét. És hogyan alakult az élete, milyen volt a következő várandóssága, mennyi idővel később.
Köszönöm ha elolvastad.
Nem mondom, hogy könnyített a lelkemen, mert nem. De 'jól esett' kiírni/kisírni magamból.
Köszönöm szépen Mindenkinek!
Gondolkozom a pszichológuson, de nem tudom, hogy valóban mennyire lenne jó? Minden alkalommal ott bőgnék, újra és újra átélném...újra és újra a miérteket keresném. Nem tudom hogy azt hogyan bírnám.
Pár hét múlva megyek vissza az orvosomhoz, konzultálok vele, hogy ő mit és hogyan lát, ajánl. Tudom, hogy várnunk kell, de borzasztó nehéz lesz.
Csak nagyon szeretnék már kicsit tényleg előrébb járni az időben, hogy ne hasadjon meg a szívem minden nap..
Tényleg nem értem miért történhet ilyen..elvileg az élet mindig tanít....de ez? Ezzel mégis mi a fenét tanít? Azt hogy ne legyünk mindig boldogok? Ne legyünk mindig pozitívak? Mert csak ezt érte most el... Semmi mást.
Kedves 8as.
Eddig ez az első kérdésem az Öcsivel kapcsolatban, de volt már Ő előtte is egy kémiai terhességem még márciusban, ha esetleg arra gondolsz. Akkor is teljesen kivoltam, de az valahogy más volt. Ott megértettem, hogy biztos beteg lett volna, gyenge, ezért nem tudott beágyazódni, de most....semmi értelme nem volt, hisz makk egészséges volt, tökéletes méretekkel. Aztán egyszercsak forgott 3at és vége mindennek. Igazságtalan az élet....
Na de megyek, alszom, mert akkor legalább nem sírok, nem gondolkodom.
Szép estét Nektek!
Tényleg köszönöm Mindenkinek a kedves szavakat, az együttérzést. És hogy kiírhattam magamból.
válasza:
válasza:Nem tanít az élet, ez bromság.
Ha tanítana, akkor rhadjon meg, amiért 13 éves koromban hosszú-hosszú, fájdalmakkal teli betegség után elvette tőlem anyát. Mit tanultam belőle? Azt, hogy az élet szr és innentől kezdve ketten kell boldogulnunk apával. A vicc, hogy a betegséget persze megörököltem, de legalább tudom, mi vár rám... :(
Keress pszichológust, nem baj, ha sírsz. Eltelt 19 év, de ha anya szóba kerül még mindig elsírom magam, mert fáj. Ennyi év után is.
Eltemehtettétek a babát? Tudom, durva kérdés, viszont a gyász feldolgozásához sokat segít.
Hogyha nem, akkor állítsatok neki egy (jelképes) sírkövet. Hidd el, az, hogy kimehetsz és viszel virágot, vagy akármit, játékot, segít.
A gyászodat pedig életed végéig cipelni fogod, de idővel jobb lesz és fel a fejjel, mert a kisfiadnak és a férjednek! szüksége van rád. És neked is rájuk.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!