Normális dolog, hogy a terhesség alatt elmarad a háztartás vezetése, hogy a többiekre nincs figyelem, hogy mit eszik stb?
Kik a család többi tagjai akiről véleményed szerint nem gondoskodik a húgod?
Ha rólad, további testvéretekről a szüleidről van szó, akkor beszéld meg vele, miért marad ki ezekből a dolgokból. Egy terhes nő nem szívesen főz ha pl egész nap émelyeg, ha fáradt, érthető hogy nem takarít. Beszélj vele, ha erről van szó.
Ha azonban a család többi tagja azt jelenti, hogy van férje, van gyereke, akkor semmi közöd hozzá, hogy terhesen hogy látja el őket. Majd a férjével lerendezik a dolgot, ha zavarja.
Igen, normális.
És az a nem normális, ha eddig az ő dolga volt mindez egyes egyedül. Márpedig az, hogy most a többiek csak hideget esznek, eléggé erre utal.
Hát egy épkézláb ember nincs az egész családban, aki megcsinálná helyette?
A terhesség a többségnek nem rózsaszín vattacukros állapot, hanem kemény megpróbáltatás.
Most járok a másodiknál. Az elsővel végig dolgoztam, de eskü nehezebb most otthon a 3 évesemmel és egyáltalán nem dob fel, hogy a fele tennivalót se tudom megcsinálni, ami előtte pikkpakk megvolt. A semmitől is elfáradok, folyton szédülök, állni nem bírok, pedig még csak félidőnél járok. Ha ilyen szutyok családom lenne, akik egyáltalán nem támogatnak, nem értenek meg, rég világgá szaladtam volna.
Kérdező, rossz kategóriában kérdezted, itt csordaösztönből a kismamák és anyukák egymást védik, másnak igaza sem lehet és aki terhes annak ki kell nyalni a kis fenekét.
Én úgy értelmeztem a kérdést hogy a terhes nem csinál semmit, otthon van, és a már meglévő gyereket nem látja el.
"Én úgy értelmeztem a kérdést hogy a terhes nem csinál semmit, otthon van, és a már meglévő gyereket nem látja el."
Nyugi, szerintem mindenki így értelmezte és pontosan erre írta, hogy normális.
Mert nyilván nem viccből nem ugrál a konyhában és futkos a porszívóval a kezében.
Egy támogató normális család pedig ezt megérti, ott segíti ahol tudja, nem pedig kritizálja azért, mert másállapotban kevesebbet bír.
Pont elég frusztráló magának a terhesnek, hogy a teste teljesen megváltozik, nem úgy reagál, könnyű feladatok is megterhelik.
Ha ennyire hiányzik a munkája, akkor eddig ő csinált mindent?
Kicsit próbáljatok neki segìteni, hétvégén ki lehet takarìtani együtt, 3-4 embernek egy átlagos családi ház két óra alatt megvan. Ha émelyeg, nem szivesen fog főzőcskézni, de azt is elő lehet készìteni úgy, hogy csak befejezni kelljen neki egy-egy fogást, vagy csak köretet kelljen főzni. Senkinek nem törik le a keze, ha elmosogat maga után, és nem tragédia, ha nem lesz minden kivasalva egy ideig. A mosást is lehet úgy időzìteni, hogy ő bepakolja a gépet, és úgy indìtja el, hogy legyen segìtsége, mire teregetni kell.
Egy normális családban le lehet ülni megbeszélni a dolgokat.
Ha meglesz a baba, az ő ellátása lesz a kismamának a legfontosabb, még annyit se fog veletek törődni.
Teljesen egyet értek azzal, aki azt irja, hogy sok kismama úgy gondolja, hogy ki kell nyalni a feneküket, amiért éppen terhesek!!! A véleményem az, hogy nem! De igen szültem, nekem is van 2, mégis kisebb nagyobb gondok mellett mindent magamnak kellett megoldani. Nem mindig voltak ennyire kikimélve a kismamák, mint manapság! Régebben, amikor nem volt ennyire modern
háztartási gépekkel felszerelve egy otthon, akkor is el kellett végezni a háztartási munkákat!!! Ha nincs igazam, cáfoljátok meg?! Maradjunk inkább annál, hogy igen is nagyon el vannak a mai fiatalok kényelmesedve, ki vannak szolgálva. Akkor miről is beszélünk! Az egész napjuk eltelik azzal,hogy hányingerük van, nem tudnak felkelni stb.!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!