Akiknek koraszülött lett a babájuk nem bántátok, hogy kimaradtak az utolsó hetek?

Meg tudod fogalmazni, hogy konkrétan mi hiányzik abból az öt hétből?

Keress fel egy szakembert. Segít feldolgozni

Hogy lehet ennyire unatkozni két gyerek mellett?

Szerintem ezek a hormonok lesznek mert elég abszurd amit írsz (nem sértésnek szánom). Akkor éreztem hasonlóan mikor a barátnőmnél voltam a 4-5 hónapos kisbabáját meglátogatni és elsírta magát az 52 rugi láttán hogy már olyan nagy, olyan gyorsan "felnőtt", miért nem olyan pici még. Én meg felváltva néztem a síró barátnőm meg a pici csecsemőt hogy mi van? :D

Én az első fiamat természetes úton, problémamentesen szültem 40+3-ra. A második váratlanul, előzményektől mentesen 27+6-ra érkezett. Nem öt hét, hanem az egész utolsó trimeszter kimaradt. Sosem jutott eszembe, hogy ezt a saját szempontomból sajnálnom, vagy hiányolnom kellene, ha már egyszer megtörtént a baj. Az egyedüli ami a szemem előtt lebegett, ha az 1 kiló alatti fiamra gondoltam, hogy egészséges legyen és valahogy átvészelje maradandó sérülés nélkül az egészet, túlélje. Mikor aztán magunk mögött tudtuk a nehezét sem tudtam a magam kimaradt trimeszterét hiányolni, nem volt "gyászolni" valóm ezzel kapcsolatban, kizárólag arra tudtam koncentrálni akkor is és még évekig fejben, hogy mekkora küzdelem, a fiamtól mekkora kitartás és erő, hogy túljutott a nehezén és átvészelte. Sosem gondoltam a magam "veszteségére",nem éltem meg annak, hiszen nem én vesztettem igazán azzal a három hónappal, hanem a fiam. Neki lett volna létszükség, de ha már így alakult, küzdöttem vele és érte, ahogy tudtam, máshogy sosem gondoltam az egészre, azóta sem.