Tényleg ekkora probléma hogy az apa idős?
25 vagyok, a barátom 41. Első gyermekünket tervezzük. Többek szerint megőrültem, mert 10 év múlva ott leszek egy 50-es pasassal 35 évesen.
Tényleg őrültség?
Teljesen átlagos manapság (meg régen is az volt), hogy egy férfinek negyven után születik gyereke.
Az itteni válaszolók biztos 20 évestől szültek.
"Tényleg ekkora probléma hogy az apa idős?"
Menj már az idős apával, mert mindjárt helyette is megsértődök! :DDDD
Hogy lenne egy 41 éves férfi idős?
Ha egy 41 éves nőt idős nőnek neveznék, kikaparná a szememet! :DDDD
Akinek meg 50 éves korban hullanak az ismerősei, talán hajléktalanokról, idült alkoholistákról vagy kábítószerélvezőkről beszél, mert normális életvitel mellett még egy bányász sem hullik el ennyi évesen (pedig az minden, csak nem egészséges munka).
Nekem 40 évesen született első gyerekem, 44 évesen a második. És tervezek ott lenni mindegyikük diplomaosztóján, sőt, mivel szinte bizonyosan nyugdíjas leszek, mire unokám születik, örömmel fogok segíteni a gyerekvigyázásban.
Apukám 77 éves, anyukám 68, és kertészkednek, unokáznak, nyugdíjasegyetemre járnak, nyaralni járnak. Persze már vannak egészségi problémáik, de nem az uralja az életüket.
Feszes test...👍😁
Ez igen!
En 42 vagyok, sportolok, de mar legalabb 10 eve erzem, hogy nem vagyok egy feszes friss pipi👅👅👅😉
De ez szerintem termeszetes.
A ferjem is picit pocakos lett, de akkor is imadom 28 eve.
O is meg fog oregedni, en is, remeljuk. Es a testunk fokozatos, folyamatos valtozasahoz hozzaszokunk. Mert szeretjuk egymast.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!