Ti hogy jelentettétek be a babó érkezését?
Első baba és elég fiatal vagyok (19) és nem tudom, hogy a szüleimnek, hogy mondjuk el a párommal a babót. Mert mind a ketten szeretnénk az biztos, de a szüleim elleneznék, mert fiatal vagyok még hozzá. (Pedig anyum 16 volt a tesómnál) És esetleg lenne ötletetek, hogy hogyan mondhatnánk el finoman, de viccesen? :)
Köszi a válaszokat. :) 19/L
Nèzd, vicceskedve olyan helyen add elő a terhessèged, ahol a hír hallatán nem áll meg a kès a levegőben!
Szerintem!
Ahol vârhatóan nem fogadják kitörő lelkesedèssel a gólyahírt, ott csak tènykènt közöld a döntèseteket, hogy gyermeketek lesz! Persze, ha a szülőkre támaszkodtok(ott laktok, ők tartanak el stb.), nyilván lesz egy-kèt keresetlen szavuk hozzá
Én is 19 vagyok. Ma 28hetes. Én várni szerettem volna még a babával de ő nem igy gondolta. Féltem és sokat sírtam/ stresszeltem mert engem a páromtól tiltottak, ellenzik most is stb. (3 éve vagyunk együtt) Először páromnak mutattam meg a tesztet ő örült neki. Ezután nőgyógyászhoz mentem aki megállapította hogy előrehaladott a terhességem és ha akarnám se tudnám elvetetni. Itt mind a ketten megilyedtünk hogy hogy is lesz pontosan. A vizsgálat után 1,5 hétre elmondtam anyumnak csak simán hogy terhes vagyok. Elmondtam neki mindent mutattam a papírokat. Rá pár napra elmondta apumnak (külföldön dolgozik) ő nagyon idegess volt és lelkileg sérelmezett. Most volt itthon azóta és kezdi elfogadni.
Légy őszinte azt mindenki értékeli. Ha látják hogy határozott vagy és örülsz neki nem fogják elrontani a kedved. Nekem már anyum lázba ég. Vásárolgat, babás videókat mutogat stb. :)
Szia!
Elmondhatjátok esetleg egy képeslappal, vagy egy egy üveg borral amin egyedi címke van, pl.mama igyál az egészségemre.
Esetleg ha fiatalok és értik a viccet, fülhallgatót raksz rájuk, jó hangos zenével és te elmondod nekik, hogy babát vársz, nekik meg le kell olvasni a szádról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!