1 évesek az ikreim, és védekezés mellett teherbe estem! Mit tegyek?
"Sajnálom a magzatot, ő igazán nem tehet róla, de neki is így lesz a legjobb"
miért lenne neki az a legjobb, ha még magzatkorban meghal?
kérdező, látszik az írásaidból, hogy nagyon megviselne az abortusz, ha már most sajnálod a magzatkát. ne félj, a szeretet nem olyan korlátolt, hogy csak két kisbabára jut, nem egy ember nevel egyszerre 3 pici babát. mi van azokkal, akiknek pl hármasikrei vannak?
Én semmiképpen nem mennék abortuszra!
Lehet,hogy a kezdet nehéz lesz három kicsivel,de akkor sem lennék képes megölni egy ártatlan kis életet!
Azt semmiképp ne gondold, hogy az ikrek érdekében veteted el a kistesójukat! Egy gyereknek sem érdeke a testvére halála, mégha az magzat is. Minden kiderül.
A halott magzat is ott van a család erőterében, nem lehet csak úgy átlépni felette. Mindenkinek helye van, s szerintem inkább élőként, mint holtként.
Én három gyerekes anyaként képtelen lennék elvetetni a gyerekemet. Nagyon nem hiányozna most egy negyedik, mindent meg is teszünk ez ügyben, de ha jönne, én nem tudnám megszavazni a halálát. Nem tudnék utána a másik háromra nézni anélkül, hogy az általam megöletett negyedik képe ne lebegne ott a szemem előtt. Mert ahogy az ikrek UH-ján is élő embereket láttál, úgy ennek a babának az UH-ján is egy élő ember van. Csak ő pechjére rosszkor fogant. De attól még ugyanolyan az az Uh-kép...
Ikreim vannak és a válaszadók reakciójából látszik, hogy a többségnek fogalma sincs arról, hogy ez mivel jár. Nekem már 3 évesek, szeptembertől mennek oviba.
Reagálnék pár hozzászólásra: miért kéne ezt úgy tálalni a gyerekeknek, h az aborusz miattuk történt? Ez a meglévő család minden egyes tagja miatt történik, ha megtörténik, azért, hogy ne menjenek tökre. Anyuka ne legyen idegroncs, mert ezt megsínyli a házassága és a gyerekei is. Olyan könnyen írjátok, h az eleje nehéz lesz, és ha abba tökremennek akkor mi lesz?
Másrészt, kutatások bizonyítják, hogy nem feltétlenül jó, az ikepár minden tagjának, hogy ketten vannak. Vannak olyan gyerekek, akiknek "jobb lenne" ha csak egyedül lennének, nem mindenki tudja az osztott figyelmet, a másik tesó állandó jelenlétét tolerálni. Pláne ha az 50%-os figyelem helyett már csak 30%-ot kap az a gyerek.
Valamelyik válaszoló rávilágított, erre érdekes nem reagált senki, hogy ha anyával bármi lesz a terhesség altt, durva rosszullét, ágynyugalom, esetleg kórház, akkor mi lesz az ikrekkel? Meg tudják ezt oldani? Ezer és ezer átgondolandó kérdés van, mérlegeljetek.
Utolsó, ikres vagyok, baromira nem érkedelnek a lepontozások, még gyakorlati dolgok jutottak eszembe, ezekkel hátha tudok segíteni.
Írtad, h nincs segítséged, de anyagilag rendben vagytok. Én azt gondolnám át, h ha megtartjátok mindenképpen szükségetek lesz segítségre, ha nincsennek nagyszülők, akkor fizetettre. Egy babyszitter, itt Bp.-n kb. 1500-2000 Ft körül kér ikrekre óránként. Mi érdeklődtünk magaánbölcsinél, ott a két gyerekre 150 e ft-ot mondtak, heti 5 napra, reggeltől délutánig. Még felmerülhet a csana, heti 2-3 napra, nálunk ez 50 és 100 e ft között mozgott egy hónapra. Vagy másik opció, h valahonnan szerzel munkáltatóit és felveteted őket állami bölcsibe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!