Ellenem fordult anyukám, és a párom is. Egyedül maradtam a pocaklakómmal. Nagyon magam alatt vagyok. Mivel nyugtathatnám magam?

Amióta elköltöztem otthonról, anyukám egyre jobban eltávolodott tőlem, én nagyon ragaszkodom hozzá most is, de ő tehernek érzi a ragaszkodásomat, ma kibukott a dolog, soha nem beszélt velem így ahogy ma, ordított velem és káromkodott rám, dögnek nevezett, és semmi okot nem adtam rá, csak rossz kedve volt, és megkérdeztem tőle, hogy mi a baja. Ebből nagy cirkusz lett, úgy ordított velem, mint még soha. Most hozzám sem szól egyáltalán. Én kibuktam, enni sem bírtam ma és nagyon rosszul érzem magam, csak sírok. Erre a párom is elkezdett kiabálni velem, hogy hagyjam már abba a hisztit. És most ő sem szól hozzám. Úgy érzem, az egész világ ellenem fordult. Nagyon sokat kellett idegeskednem a terhesség alatt, főleg a párom miatt, másnak öröm a terhessége, nekem meg ez jutott, csak az állandó idegeskedés, legszivesebben elköltöznék valahova, mindentől és mindenkitől távol.

A párom is akkor fordul ellenem, ha baj van. Sosem áll ki mellettem.

Én nem veszekedtem egyikkel sem csak ők kiabáltak rám. Most a párom azért nem szól hozzám, mert sírok és ő azt nem szereti, idegesíti. Hülyén hangzik, de ez van.

Most nem indulhatok már sehova, mert 2-3 hetem van szülésig, és már nem merek belevágni. De egyébként most is itt vagyok felöltözve, útra készen, hogy elmegyek valahová, mert nem bírok itthon maradni...