Mit tegyek rettegek hogy feleségem belehal a szülésbe?
Túlaggódó apukajelölt vagyok :D
Rettenetesen félek hogy bármi komplikáció lép fel szüléskor és a feleségem belehal. Ikrekkel terhes (első terhesség) 7. hónapban van. Eddig minden rendben. Viszont betegesen félek. Édesanyám öcsém születésénél majdnem meghalt (8 éves voltam akkor), többször kellett újraéleszteni. Miközben én a folyóson ültem és apám zokogását néztem. De szerencsére visszatért :) Viszont ez nekem akkora trauma volt, hogy most iszonyatosan parázok. Mindig megkérdezem h nem e rosszul van, vagy bármi probléma van.
Feleségem elküldött apukás csoportba, hátha az segít, de azon kívül h ne fessem az ördögöt a falra mást nem tudnak mondani. Tudom én, ritka h belehal az anyuka a szülésbe, de nincs kizárva. Főleg hogy ikrek, nagy esélye van a császárnak az orvos szerint alkati adottságok miatt.
Mit tehetnék szerintetek? Olyan sok szörnyű esetről olvastam a neten.
27F (feleségem 23L)
menj és kérdezd meg apádat, normális-e, hogy egy nyolc éves előtt parádézott (nekem apukám akkor halt meg, amikor 10 voltam, szegény anyu előttünk soha nem csinálta a fesztivált).
Aztán menj haza és nyugodj meg.
Le fognak pontozni, de én nem tömlek rózsaszín vattacukorral. A szülés (és úgy általában minden orvosi beavatkozás) még ma is "veszélyes üzem", bár már nem annyira, mint régen, de aki azt mondja, garantáltan nem lesz semmi probléma, az egyszerűen hazudik. (Nem véletlenül iratnak alá a legegyszerűbb beavatkozásoknál is beleegyező nyilatkozatot.)
Ezt el kell tudni fogadni, az élet része.
Igaza van annak, hogy bármikor történhet tragédia - a nagyanyámat a zöld lámpánál a zebrán gázolták el, hogy csak egy példát mondjak (természetesen neki volt zöld). Ettől még tovább kell élni az életet és nem szabad hagyni, hogy a félelem eluralkodjon felettünk.
Próbáld reálisan nézni, hogy esély azért minimális!
Amúgy ha ikrek, valószínűleg ő is és a második baba is jobban is járna egy császárral - lehet, hogy lassabban regenerálódik (bár ez sem feltétlenül igaz), de talán biztonságosabb is abból a szempontból, hogy az orvos is tud előre tervezni, és nem egy hirtelen kialakult helyzettel kell szembe néznie! Nem merült fel ez a lehetőség?
figyelj, ikreknél a császár biztonságosabb, ha az elsőt meg is tudja szülni, a 2. 99%, hogy császár, akkor két irányból lesz vágva/varrva, szóval inkább azért drukkolj, hogy alapból az legyen (bár nagy százalékban az van, ha meg mondja a feleséged, hogy azt szeretné, biztosan). Sokkal biztonságosabb egy előre beprogramozott műtét, mint egy hirtelen megindult, sürgősségi beavatkozás, ahol nincs idő felkészülni.
A császártól ne féltsd, nagyon kicsi a baj esélye, halálé pedig majdnem 0. Nekem másnap már semmi bajom sem volt, elég volt a nurofen fájdalomcsillapítónak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!