Eddig semmi nem mutatott arra hogy bármi lenne a babával, most 24 hetesen voltunk egy magán dokinál párommal ahova néha eljárunk 4D-s uh-ra megnézni, és valamiért azt mondja, hogy kisebb mint lennie kéne, és nem érti miért. Eddig április 29-re volt kiírva most azt mondta a gép már május 3-at ír ki. Pedig szakmailag semmit sem talált, teljesen egészségesnek mondta, de mégis nagyon aggódom mivel ő maga mondta hogy nem tudja miért lehet ez. (nagyon rendes nő, nagyon jó orvos) Lehet hogy csak kicsi baba lesz? vagy van valami ilyen rendellenesség ami miatt aggódnom kéne? Terhesgondozáson is meg fogom említeni természetesen. Hozzátenném, hogy születésnél én kis súlyú voltam (2600gr), párom viszont 4 kg fölött volt, erre azt mondta a doktor nő, lehet genetika.
Először is nyugodj meg, semmi rendellenességet nem láttak az uh-n. A babák a 12. hétig fejlődnek egyformán, onnantól kezdve lehetnek méretbeli eltérések. Ezt az orvos is mondhatta volna. Ha te kis súlyú voltál születésedkor, valószínűleg a baba is az lesz, a párod hiába volt nagy. A baba a te méreteidhez alkalmazkodik, mivel te fogod megszülni. Az a pár napos eltérés pedig szinte semmi. Lehet, hogy pár nappal tényleg később fog megszületni, de az se biztos. Szóval ne aggódj, minden rendben van!
2017. jan. 11. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
2/13 anonim válasza:
Mik a babád méretei?? Nekem azt mondta az orvosom, hogy egyéni eltérések lehetnek. Igen, sok függ a genetikán. Az is lehet, hogy az elején 1 héttel elszámolták a szülés várhatò időpontját. Én most 25 hetes vagyok.
2017. jan. 11. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
3/13 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a válaszod!
Igen, ezt mondjuk mondhatta volna.. Szerencsére mindent rendben találtak, remélem tényleg csak picurka lesz, és nem lesz semmi baj
2017. jan. 11. 14:14
4/13 A kérdező kommentje:
BPD: 57 mm, AC: 207 mm, HUM: 41 mm, Oldalkamra 5,4 mm, HC: 221 mm, FL: 41 mm, EFW: 743 gramm
Ez van a leleten amit most kaptam. Amikor a genetikai tanácsadáson voltunk, 396 gramm volt a becsült súlya (2 nap múlva lesz egy hónapja) és tegnap már 743 volt. akkor csak növekszik ugye?
2017. jan. 11. 14:17
5/13 anonim válasza:
Gondolj bele, van, amelyik baba 4500 g születéskor, és van, amelyik 2500. Nyilván 24 hetesen sem voltak egyformák. Mindkettő méret normális és egészséges!
Ne aggódj! Ha gond lenne, azt látták volna!
2017. jan. 11. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
6/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm, aranyosak vagytok! :) igyekszem nem aggódni
2017. jan. 11. 14:31
7/13 anonim válasza:
Kedves Kérdező! 2. válaszoló vagyok. Én úgy látom, hogy teljesen rendben vannak a babád méretei!😊 Nem értem, hogy miért rémisztgetett az ultrahangos vagy legalább akkor magyarázta volna meg miétt gondolja picinek...
2017. jan. 11. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
8/13 anonim válasza:
Semmi okod aggódni és erre a helyre többet ne is menj, ha riogatnak ilyenekkel! Nekem mindegyik ultrahangon más szülési dátumot ír a gép. Van, hogy későbbit a legelső becsült dátumnál, vagy van, hogy kevesebbet. Mindig van egy kis eltérés. Lehet, hogy most picit lemarad, következő ultrahangon pedig lehet, hogy nagyobb lesz a vártnál. Ráadásul nem ugyan akkora súllyal születnek a babák. Én 4,1 voltam, te meg lehet, hogy csak 3,6 mégis egészséges vagy te is és én is. Magán uh rendelőben vedd figyelembe, hogy egy üzletszerűen működő vizsgálaton vagy, ahol az az érdek, hogy minél többször menj és fizess, ezért sugallhatnak olyat, ami miatt a tervezettnél majd többször fogsz elmenni és ebből profitálnak. Én 9 hetes voltam, mikor a férjem mondta, hogy menjünk már el egy ilyen helyre, hogy ő is láthassa. Elmentünk és ott elkezdtek minket győzködni, hogy menjünk majd hetente, mert ez a szokás, hogy minden héten nyomon követik a kismamák a baba fejlődését legalább a 24. hétig. Na ja, még le akartak húzni 15x9000 forintot. Méreteket és fejlődési ütemet illetően csak az orvosod véleményére adj, mert ő nem arra utazik, hogy hetente elmenj hozzá mozizni.
2017. jan. 11. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
9/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek! :)
Utolsó, lehet hogy arra ment ki a dolog, de mindenesetre megnyugodtam most kicsit, remélem hamar behozza a lemaradását, bár gondoltam arra is hogy a doki akihez jártam (most elment és máshoz kell majd mennem) elnézte a méreteit eddig, mert amúgy nem igazán törte magát...
2017. jan. 11. 15:40
10/13 anonim válasza:
Nálunk az volt, amikor mentünk babamozira 27 hetesen, hogy a volt ugyebár részletes biometria is. A gép automatikusan ír egy terhességi kort az adott mérethez. Nos, az én kisfiamnak a feje vagy másfél héttel idősebb volt a pocakjánál... Más korú volt a combcsontja is és így tovább. Pedig hidd el, egyszerre fogant az egész gyerek, nem hat részletben. :DDDDDDD Minden babának mások a testarányai, van hosszabb-rövidebb törzsű/lábú, kisebb-nagyobb fejű, hosszú lábú, rövid lábú gyerek és így tovább.
Ha megnéznél 20-30 újszülöttel a csecsemőosztályon, te magad is látnád, hogy mennyire nem egyforma a testük. Hogy is lenne egyforma egy alig 3 kilós, meg egy 5 kilós baba? De ettől mindegyik tökéletes!
A doki meg elég gáz, ha négy napon elkezd sipákolni...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!