30 hetesen megrövidült méhnyak volt valakinek? Szigorú
fekvés ellenére is koraszülött baba lett?
Figyelt kérdés
Nagyon nyom már a baba feje, nagyon fáj. Az orvos azt mondta fel se keljek, csak míg orvoshoz megyek, de ez nagyon nehéz. Azt hittem van még időnk, nincs kész a babaszoba, az egész lakás fel van túrva, van segítségem, de én is szerettem volna részt venni ebben, de a baba a legfontosabb.
Még rengeteg dolog van amit meg kell vennünk, nem szeretném ezt másra bízni. Már nincs esély hogy megfordul a baba? Vagy ez már a vége és fekvéssel sem "húzzuk sokáig"?
34 hetesen meg volt rövidülve a méhnyak nálam de egy szóval se mondta az orvos, hogy pihennem kellene. Én meg pörögtem, mint addig is. 39+4 hetesen indult be a szülés.
De van akinek alapból 2 ujjnyi a méhnyak, vagy korán lerövidül.
Én úgy tudtam már a második trimeszter végére is teljesen normális egyébként.
2016. ápr. 2. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
2/5 anonim válasza:
Nekem a 28. héten volt fél cm-es a méhnyak. Feküdtem végig. Egy hónapig csak wc-re, meg fürdeni lehetett felkelni, utána kicsit szabadabb voltam, de feküdni kellett. Kihúztuk a 40. hétig. Most ne a lakással foglalkozz, azt hagyd apukára.
2016. ápr. 2. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
3/5 anonim válasza:
Kolléganőmnek valahol a 20. hét környékén rövidült meg kicsit a méhnyaka és sokat keményedett, de őt táppénzre és sok pihenésre ítélték, szigorú fekvésre nem. A kiírt dátum előtt pár nappal szült.
2016. ápr. 2. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
4/5 anonim válasza:
27.héttől feküdtem emiatt. 37.héten született a baba.
2016. ápr. 2. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
5/5 anonim válasza:
27.heten nekem is megvolt mar rövidulve és nekem is azt mondtak hogy szigorú pihenés (amúgy is veszélyeztett terhes vagyok az első pertől) de én nem az a nő vagyok aki egésznap egy helyben tud ülni vagy feküdni :D most vagyok a 34.hetben és meg mindig egyben. Igaz mar vannak jósloim de kibírhatoak :)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!