Pszichológiailag lehet valamilyen oka a koraszülöttségnek?
Vagy csak ha egy kicsit 1-2 héttel vagy esetleg pár nappal hamarabb születik a baba?
Esetleg nem érzi jól magát a gyerek az anyjában, így inkább kibújik hamarabb?
Tudom, ez így elsőre kicsit hülyén hangzik.
Igazából nem sok mindent tudok a terhességről, szülésről meg hogy mitől is indul meg a szülés.
De lehetnek pszichés okai ennek?
Én azt mondtam, hogy kíváncsi voltam a világra, de persze nem komolyan s nem hiszem, hogy a gyerek ne érezze jól magát bent, kivéve extrém esetekben.
De az anya pszichés állapota már kihathat a fizikai állapotára és egy csomó dologra, el tudom képzelni, hogy az az ok, miért ne?
De persze nem értek hozzá, csak érdeklődő és gondolkodó ember vagyok s tudom, hogy a psziché sok mindenre képes.
Igen, lehet pszichés oka is, de sok más is mellette.
Konkrétan még az orvosok sem tudják, hogy mitől van.
Nekem 2 koraszülőtt gyermekem van. Nem stresszeltem, boldog kismama voltam. Kitágultam korán, a burok meg hamar megrepedt, 33 és 34 hétre szűltem. A lényeg, hogy egészségesek, és már nagyok.
2 koraszülött után meg lett egy túlhordásom. Az orvosok azt mondták, hogy orvosi csoda vagyok. :)
Nem hiszem. A stressz persze közbejáhatsz de szerintem ez a legkisebb kiváltó ok.
En 29 hetesen szültem. Már 20 hetesen kinyílt a méhszájam, állandóan keményedtem hiába szedtem akármennyi magnéziumot. 3x is beindult a szülés, csoda hogy letudták állítani és kihúztuk a 29. hétig.
van az a magyar dokumentumfilm koraszülött babákról. tenyérnyi gyerekek vagy mi a címe.
ott elmondják, hogy a szegényeknél és a tanulatlanoknál nagyon nagy százalékban fordul elő koraszülés, míg a tanult, jó körülmények között élőknél sokkal kisebb az esély, hogy jóval idő előtt érkezik a baba.
nyilván van ezer más oka is, de érdekes
"ott elmondják, hogy a szegényeknél és a tanulatlanoknál nagyon nagy százalékban fordul elő koraszülés, míg a tanult, jó körülmények között élőknél sokkal kisebb az esély, hogy jóval idő előtt érkezik a baba.
nyilván van ezer más oka is, de érdekes"
Félreérted, szociológiailag nem az számít, hogy konkrétan mekkora tudás van egy ember fejében, hanem az, hogy ebből mi következik.
Aki kevésbé iskolázott, az rosszabb anyagi körülmények között él, kevésbé tájékozott, motivált az egészséges életmód kapcsán, rosszabbak a lakhatási körülményeik, több a stressz, rosszabbak a konfliktuskezelési vagy érdekérvényesítési stratégiáik, stb. Ezek együttesen rontják az életminőséget és a leendő gyerek életminőségét is.
Van kivétel, de a statisztika szerint erősen befolyásoló tényező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!