Akiknek nem programozott császárja volt, az hogyan tudott lélekben és férjjel készülni a szülésre, hogy minden klappoljon?

Nem hinném, hogy az a lényeg, hogy én mit tartok elfogadhatónak, tényleg a ti dolgotok, én maximum csak nem értem a dolgot, de ez meg nem a ti bajotok szerintem.

Nem volt semmi panaszom, így nyugodtan mentünk, szerveztünk az utolsó hetekben is programokat. A munkámat a 36. héttől átadtam a kolléganőknek, de csak szét kellett osztanom négy felé, mert nem vettek fel helyettem senkit, meg igazából helyettesítettem többeket (amugyis csak fél évet voltam itthon, mentem is vissza). A férjem a 37. héten megcsináltatta egy régóta húzódó, nem komoly.műtétjét, ami után hat hét táppénz következett, így tudtuk, hogy ő biztosan itthon lesz. Ezt direkt időzítettük így, mert amúgy megtörténhetett volna, hogy a szolgálata elején megindul a szülésem és afelettesei nem eengedték volna el és mivel 12-16 órázott, így lemaradhatott volna. 38. héten volt édesapám 60. születésnapja, amit a lakhelyünktől 60 km-re ünnepeltünk, de nyugodtan elmentem, mert ha beindult volna a szülés, simán beértünk volna egy óra alatt a kórházba. A munkahelyem egyébként 40 km-re volt, 39. hétig dolgoztam, de megegyeztünk a kollégákkal, ha beindulna munka közben, akkor hazahoznak. A végén már ezért nem is saját autóval jártam,.hanem vagy busszal vagy céges autóval. Nekem izgalmas volt várni, hogy bármikor jöhet, végül 39+3-ra született a fiunk, este nyugodtan tv-t néztünk, amikor elfolyt a víz. A férjem egyébként nem igazán jár el haverokkal, inkább közös baráti társaságunk van, így nem volt gond, hogy ő menne, én meg itthon maradnék egyedül.