Miért mondják mindig fiatalabbnak a babám minden UH-n?
8 hetesen hüvelyi UH-n 1-2 nappal fiatalabbnak állapították meg a babát méretei alapján, mint ahogy menstruáció alapján számoltam, de persze ez teljesen normális, hiszen nem biztos h pont akkor fogant ami a standard. Ezután már az orvos által megállapított terhességi kor alapján számoltam a heteket/napokat, amit a baba méretei alapján állapított meg.
Majd 12 hetes hasi UH-n pontosan betöltött 12 hetesen voltam, de ott megint változott és azt mondták, hogy 11+5 napos. Oké, gondoltam akkor már ez a tuti, akkor mostantól így számolom.
Most 19+2 naposan voltam a következő genetikai UH-n, erre azt mondja/írja a papírra, hogy 18+6 napos.
Komolyan minden UH-n változtathatják a baba korát és felülírhatják? Olyan nincs, hogy egy baba lassabban fejlődik? Attól még nem lesz fiatalabb. Nem értem ezt.
Néhány nap eltérés semmit sem jelent. Nem szabályszerű a növekedés, az a lényeg, hogy szépen fejlődik, az a néhány nap eltérés ide-oda nem számít. Ha egy fél milliméterrel arrébb teszi a nyilat az ultrahang-gépen, ha nem a legnagyobb keresztmetszetben kapja el épp pl a fejét-ülőmagasságát, akkor értelemszerűen egy kicsivel kisebb méretből számítja a gép a napra pontos terhességi kort. A szülés az úgyis a kiszámított nap körüli két hétben várható, előtte-utána két hétben.
Más: a babák növekedése változó lehet, néha kicsit jobban belehúznak, néha kevéssé, ráadásul a végén még centire-súlyra sem lesznek ugyanolyanok, van, aki 48 cm, van, aki 55, van, aki 2800 gramm, van, aki3900 g, nem ezen múlik, hogy egészséges-e. ;) A fiatalsággal meg ne törődj, így tudják ez alapján becsülni, nagy statisztikák alapján. No problem.
Én nemrég a bpd-crl-fl arányokon rágtam egy kicsit be, kicsinyeltem a fejét, de aztán több táblázatot átbogarászva végülis teljesen rendben van. :D (Az egyik helyen kicsinek tüntette fel, de még a 12. hét elején voltam ultrahangon, szóval biztos nő még a tizenkettedik hét végére is egy mm-t, ami már lassan nagy is. Szóval ennyire fontos lehet pár mm)
szerintem ezen egyáltalán ne stresszelj, próbálj meg vele nem foglalkozni. 12 hkm :)
Nagyon kedvesek vagytok köszönöm :)
Csak már nem tudom követni, hogy akkor pontosan mennyi idős terhes is vagyok :) ha kérdezik se tudom mit mondjak.
nem is kell. van erre egy jó példa. most terhesen ugye sokat hízol, de emiatt a korod nem nő. pontosan ez van a babával. van egy rendszer amibe bepötyögtek millió baba adatait adott héten és napon, ebből lett az átlag.
innentől kezdve minden babának mérnek egy méretet amit a gépben szereplő átlag korhoz társítanak. ez azért van, mert 12. hétig ebből pontosan tudják mekkora a baba és ezt kell figyelembe venni. 12. hét után már, tudva, hogy a biológiai jegyek megjelentek, ebből a számból tudják megmondani, hogy jól fejlődik-e.
azt rosszul teszed, hogy átírogatod a szülés várható idejét, hiszen nem csökken a terhességi időd, csupán a babád kicsit alacsonyabb vagy vékonyabb mint a legtöbb baba ezen a terhességi napon
Mindig ugyanoda jársz ultrahangra?
Nekem 2 hetes eltérésekkel mondták ...:) nem 2 napos
6-os, félreértesz. Nem én írtam át a szülés időpontját hanem a szonografus. 12 hetes UH-n kalkuláltak egy szülési időpontot és a baba korát majd 19 hetesen más korúnak mondták és más szülési időpontot is írtak a leletre mint az előző UH alapján.
Ugyanoda járok UHra mindig.
Én is ugy gondoltam hogy nem lesz fiatalabb attól hogy kisebb csak nem értem akkor, hogy miért kellett amiatt átírniuk 19 hetesen a baba korát kevesebbre és a szülés időpontját későbbre amiatt mert kisebb, mikor a 12 hetes UH alapján kellett volna szerintem is kalkulálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!